Vágólapra másolva!
Deák Bárdos Mihály bronzérmet szerzett a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában, a vilniusi birkózó Európa-bajnokság zárónapján.

Az ötszörös világbajnoki ezüstérmes magyar nehézsúlyú a harmadik helyért rendezett mérkőzésen a fiatal orosz Alekszandr Anuncsinnal csapott össze; a viadal honlapja szerint nem kezdett jól, az első menetben nem tudott mit kezdeni riválisával, s 1-0-ra vesztett.

A folytatásban az életben maradásért küzdő diósgyőri versenyző akarata érvényesült, s 2-0-ra hozta a szakaszt.

A mérkőzésről, és az éremről döntő harmadik két percben a küzdelem dominált, s csupán egyetlen pont született, azt ugyanakkor Deák Bárdos Mihály kapta, így győzött és hosszú idő után újra világverseny dobogójára állhatott fel.

Deák Bárdos Mihály pályafutása tizedik érmét szerezte felnőtt világversenyen. A diósgyőri versenyző világbajnokságokon öt ezüstérmet (1997, 2001, 2002, 2003, 2005), míg a kontinensviadalokon egy arany- (2001) mellett két-két ezüst- (2002, 2003) és bronzérmet (2000, 2009) gyűjtött. A litván fővárosban rendezett Eb két orosz és egy örmény sikerrel zárult.

A kotninensviadalon a három szakágban összesen két érmet szereztek a piros-fehér-zöld színeket képviselő birkózók: Deák Bárdos bronza mellett, Szabó Emese (51 kg) ezüstérmes lett.

Eredmények, férfiak, kötöttfogás:
84 kg:
1. Alekszej Misin (Oroszország)
2. Nazmi Avluca (Törökország)
3. Vitalij Liscsinszkij (Ukrajna) és Salva Gadabadze (Azerbajdzsán)
...8. FODOR ZOLTÁN

a döntőben:
Misin - Avluca 2-0 (1-0, 1-0)

96 kg:
1. Aszlanbek Hustov (Oroszország)
2. Mindaugas Ezerskis (Litvánia)
3. Marek Svec (Csehország) és Jimmy Lidberg (Svédország)
...18. KISS BALÁZS

a döntőben:
Hustov - Ezerskis 2-0 (3-0, 1-0)

120 kg:
1. Jurij Patrikejev (Örményország)
2. Jalmar Sjöberg (Svédország)
3. DEÁK BÁRDOS MIHÁLY és Nico Schmidt (Németország)

a döntőben:
Patrikejev - Sjöberg 2-1 (1-0, 0-2, 1-0)

Az éremtáblázat:

aranyezüstbronz
Oroszország745
Azerbajdzsán 622
Ukrajna335
Lengyelország 121
Svédország 113
Örményország112
Bulgária 1-5
Finnország 1-1
Törökország -24
Fehéroroszország-23
Grúzia -13
Románia-12
MAGYARORSZÁG -11
Litvánia -1-
Németország--2
Csehország --1
Franciaország--1
Olaszország--1