Vágólapra másolva!
Hétszeres Európa-bajnok asztaliteniszezőnk, Tóth Krisztina jövő szombaton hetedszer lehet Bajnokok Ligája-győztes is, és erre jó az esélye, mert a Kroppach csapata a  döntő első mérkőzésén idegenben 3-2-re legyőzte az osztrák Froschberget. A német együttes a Bundesligában pedig már három fordulóval a zárás előtt megvédte a bajnoki címét.

- Nagyon készülnek már a BL-döntőben a visszavágóra? - kérdeztük Tóth Krisztinát.
- Egyelőre legyünk túl a hét végén, mert a Bundesligában most egymás után két meccsünk is lesz. Szombaton a 3B Berlint, vagyis Póta Georgináékat fogadjuk, vasárnap pedig a Fraulauternt. Bár az előnyünk már behozhatatlan a tabella az élen, azért ezeket a mérkőzéseket még le kell játszanunk. S a BL-döntő előtt még jövő csütörtökön is lesz egy Bundesliga-meccsünk a Busenbach ellen, de azzal szerencsére már tényleg véget ér a bajnokság. Megmondom őszintén, már alig várjuk, mert rettenetesen hosszú volt a szezon.

- Mit tesz a sors, matematikailag éppen azáltal lettek bajnokok már a múlt hét végén, hogy Pótáék legyőzték a Busenbachot. Beszélt azóta Európa-bajnok párostársával?
- Még nem, de szerintem pénteken találkozunk, mert úgy tudom, hogy a berliniek egy nappal a mérkőzés előtt befutnak hozzánk. Nekik nagyon fontos lenne, hogy legyőzzenek bennünket is, mert még harcban állnak a második helyért. A Busenbach elleni meccsüknek amúgy vasárnap felettébb izgalmas lett a befejezése, és a végén az döntött, hogy Gina párosban 3:2-re győzött a társával. Mi akkor itthon már megnyertük a magunk mérkőzését a Böblingen ellen, és az interneten követtük figyelemmel a berlini találkozó alakulását. Amikor Gináék 2:0-ra elhúztak, a harmadik szettben pedig 10-9-re vezettek, a menedzserünk már hozta a pezsgőket. Ám gyorsan el is tette, mert a Busenbach párosa nyerte meg a játszmát, majd 2:2-re ki is egyenlített. Végül azonban mégis Gináék nyertek, így tényleg jöhetett a pezsgő.

- A BL-döntő első mérkőzésén még kérdéses volt a játéka. Azóta rendbe jött a lovaglóizom-húzódása?
- Még érzem, így az edzéseken óvatos vagyok. Az lenne a fontos, hogy a jövő hét végére teljesen rendbe jöjjek, és persze az április végi, május eleji egyéni világbajnokságra, amelyre majd Japánban kerül sor.

- A Bajnokok Ligájában eddig hány elsősége van?
- Hat, de ezeket még mind a Statisztikával nyertem, amikor BEK-nek hívták a sorozatot. Amióta Németországba igazoltam, négy szezonban szerepeltem a BL-ben, de győzni nem sikerült a Busenbachhal, a Langweiddel és a Kroppachhal sem; bár a mostani csapatommal tavaly döntőt játszottunk. Bízom benne, hogy ezúttal nyerünk is.

- Linzben nagyon fontos győzelmet aratott, a harmadik párban 3:2-re megverte a kínai Zhu Hongot, akit előzetesen az ellenfél legjobbjának tartott. Mire gondolt, amikor megtudta, hogy vele kell játszania?
- Úgy voltam vele, most a csapat szempontjából is jobb, hogy nem a papíron jóval gyengébb cseh Vacenovskával játszom. Mert ha tőle kikapok, és ez nem teljesen egészségesen könnyen előfordulhatott volna, akkor ezen az egész meccs is elmehet. Igazság szerint egyébként a kínai lány is sérüléssel bajlódott, így azon a mérkőzésen tulajdonképpen két lerobbant játékos csapott össze...

- Azok után, hogy az első felvonáson Linzben 3-2-re győztek, hány százalék esélyt ad a csapatának a végső sikerre?
- Maradjunk annyiban, hogy több mint ötvenet. Ám azt semmiképpen sem hihetjük, hogy máris megnyertük a BL-t. Igaz ugyan, hogy nálunk van az előny, de a szettarányunk nem jó, így ha a visszavágón 3:2-re kikapnánk, az összesítésben valószínűleg rosszabbak lennénk. Szóval, most is nyernünk kellene.