Vágólapra másolva!

Ungvári Attila bronzot nyert, Kovács Antal elbúcsúzott

Ungvári Attila a 73 kg-os súlycsoportban öt győzelmet aratva bronzérmes lett cselgáncsozók budapesti Hungária-kupa Világkupa-versenyén, amelyen elbúcsúztatták a visszavonuló olimpiai bajnok Kovács Antalt.

A hagyományoknak megfelelően idén is roppant erős mezőny jött össze a Hungária-kupán, a létszámot tekintve különösképpen: a 66 kg-os súlycsoportban negyvenhét, a 73 kg-ban ötvenkét induló akadt, és még a legkisebbeknél is 33-an léptek tatamira a Körcsarnokban. S bár a rendező jogán kategóriánként négy hazai dzsúdós szerepelhet, sajnos legtöbben hamar felmorzsolódtak az ellenfelek sűrűjében.

A 60 kg-ban a korábbi junior vb-ezüstérmes Burján László és Majer Tibor a nyolc közé jutásért vérzett el a japán Fukuoka, illetve a koreai Csoj Vang Hjun ellen, s az új szabályok értelmében még a vigaszágon sem javíthattak. Ehhez ugyanis a Világkupa-versenyeken és az Eb-n be kell kerülni a nyolcba. (A Grand Slam-tornákon és a vb-n pedig egyáltalán nincs vigaszág.)

Az is újdonság, hogy az edzőket száműzték a szőnyeg széléről, mi több, a rendezőknek egy paravánt is fel kell húzniuk a tatami mögött, hogy a trénerek négy-öt méterről se adhassanak tanácsokat a versenyzőknek.

A 66 kg-ban sem termett sok babér indulóinknak. A tavalyi junior vb-n ezüstérmes Gorjanácz Zsolt vitatható ipponnal kapott ki a francia Cardonnel-től, a junior Eb-n második helyezett Zámbori Bencét pedig a kanadai Mehmedovic ejtette ki. Az Európa-bajnok és kétszeres vb-bronzérmes Ungvári Miklós csak a lelátón foglalt helyet - az elmúlt hét végén bronzérmes volt a párizsi Grand Slam-tornán, egy hét múlva pedig a hamburgi GS-en indul -, és két öccséért is szoríthatott. Zoltán éppen a 66 kg-ban egy meccset nyert, Attila pedig szenzációsan menetelt a 73 kg-ban.

Forrás: [origo]

Sorrendben a lengyel Kurkiewiczet és a kínai Cseng Csing-dongot ipponnal, a francia Riadot hosszabbítás után bírói döntéssel verte, majd a szlovén Ceh ellen vazarival győzött. Ötödik meccsén, a döntőbe jutásért ipponnal kikapott az Európa-bajnok spanyol Uematsutól, a bronzmérkőzésen azonban két vazari értékű akciót is végrehajtott a norvég Thiblinen, így összességében ipponnal nyert, s szerezte meg a bronzérmet.

"Tavaly Japánban, a Kano-kupán az ötödik helyen végeztem, eddig ez volt a legjobb eredményem a felnőttek között. S bevallom, amikor reggel felébredtem, nem hittem volna, hogy egy ilyen erős mezőnyben dobogóra állhatok a Körcsarnokban..." - nyilatkozta a mindössze húszéves Ungvári Attila.

Stadler András két szép győzelemmel jutott be a legjobb tizenhat közé, itt azonban a világranglista negyedik helyén álló japán Ocuka ipponnal legyőzte. A távol-keleti dzsúdósnak a fejét és hasát is hatalmas kötés borította, úgy nézett ki, mint egy múmia, de a szőnyegen nagyon is eleven volt...

Forrás: [origo]

A Hungária-kupán ünnepélyes keretek között elbúcsúztatták a versenyzéstől hivatalosan visszavonult olimpiai és világbajnok Kovács Antalt, aki négy ötkarikás játékokon képviselte a magyar színeket, s Athénban a megnyitón ő vitte a magyar zászlót. Tavaly decemberben a paksi Atomerőmű csapatával még magyar bajnok lett.

"Tavaly még úgy gondoltam, hogy idén is részt veszek a Hungária-kupán, mert jó formában voltam, a nemzetközi élmezőnyből is többeket legyőztem. Ám december óta rengeteg elfoglaltságom van, hiszen én lettem az Atomerőmű SE ügyvezetője, beválasztottak a Magyar Olimpiai Bizottság felügyelő bizottságba, a civil munkám mellett írom a doktorimat, júliusban pedig jön a második baba is a családban. Így már nem nagyon van időm lejárni az edzésekre. Persze, ha úgy alakul, nem zárom ki, hogy az év végén a csapatbajnokságon "fű alatt" még elindulok. Nem tagadom, most kicsit feszélyezve érzem magam, hogy én vagyok a középpontban... Az egészen más volt, amikor a megnyertem a Hungária-kupát, és akkor tapsoltak nekem. De végül is egy gyönyörű szamurájkardot kaptam a Magyar Judo Szövetségtől, vagyis mindenképpen megérte eljönnöm..." - eresztett el egy poént az elérzékenyült Kovács Antal.