Vágólapra másolva!
Vasárnap nagy magyar sikerrel zárult a férfi kardcsapatok budapesti Világkupa-versenye, ugyanis a Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Lontay Balázs, Szilágyi Áron összetételű négyes állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A Nemzeti Sportcsarnokban a mieink a nyolc között az oroszokat, az elődöntőben az olaszokat, a döntőben pedig az olimpiai bajnok franciákat győzték le!

A szombati Gerevich-Kárpáti-Kovács egyéni Grand Prix-t követő csapat Világkupára tizenhét együttes nevezett.

Nébald György szövetségi kapitány már a múlt héten eldöntötte, hogy a pekingi olimpia után térdműtéten átesett Nemcsik Zsoltot vasárnap pihenteti - aki egyébként szombaton legjobb magyarként az ötödik helyen zárt -, s a világbajnoki címvédő, de Pekingben csak hetedik helyen végzett együttesben Decsi Tamás, Lontay Balázs és Szilágyi Áron mellett a mindössze 18 éves, junior világ- és Európa-bajnok Iliász Nikolásznak szavaz bizalmat.

Az első találkozón azonban a Decsi, Lontay, Szilágyi trió szerepelt, s főleg utóbbi jó vívásának köszönhetően verte meg 45-41-re a németeket. A négy közé jutásért az oroszok következtek, akikkel a négyszeres olimpiai bajnok Pozdnyakov nem jött el - mint hírlik, befejezte a pályafutását -, de a Pekingben negyedik helyezett együttesből Jakimenko, Kovaljev és Resetnyikov is pástra lépett.

Mindhiába, mert Decsi, Szilágyi és Lontay megállíthatatlan volt az összecsapáson, amely úgy indult, hogy Decsi 5-1-re, Szilágyi és Lontay egyaránt 5-2-re nyerte az első asszóját. Decsi a másodikat is 5-1-re hozta, és 20-6-os magyar vezetésnél az ellenfél szeme előtt már csak az a cél lebeghetett, hogy elkerülje a katasztrofális vereséget. Igazából ez sem sikerült, mert a mieink végül 45-32-re győztek.

A döntőbe jutásért a Pekingben bronzérmes olaszok, Montano, Tarantino és Pastore állt fel a túloldalon. Ez a találkozó is álomszerűen indult számunkra, mert Decsi 5-0-ra verte az athéni egyéni olimpiai bajnok Montanót. A folytatás már nem így alakult, mert ezután négy vereséget kellett elkönyvelnünk, s azt, hogy az itáliai együttes 25-17-re meglép.

A hatodik párban Szilágyi 6-5-re legyőzte Tarantinót, de ezzel nem kerültünk sokkal közelebb az ellenfélhez. A Lontay helyére becserélt Iliász - aki korábban még soha nem vívott a felnőtt csapatban - azonban "csodát" tett, 10-5-re verte Pastorét, és az asszójában 33-33-nál ki is egyenlített.

Ám Decsi végül 33-35-nél kötött be a pástra Tarantino ellen, és az olasz tartotta a különbséget (38-40). Így az utolsó párban Szilágyinak két tus hátrányt kellett ledolgoznia Montano ellen. A Vasas 19 éves versenyzője elviselte a terhet, 41-41-re kiegyenlített, majd 43-43 után még kétszer eltalálta az olaszt, így együttesünk 45-43-as diadallal jutott a döntőbe.

Ide a másik ágon az athéni és a pekingi olimpián egyaránt aranyérmes franciák verekedték be magukat, de legjobbukat, az egyéni olimpiai ezüstérmes, s a szombati egyéni versenyben is második Lopezt ők is pihentették - a hírek szerint megsérült -, és Sansont is csak cserének jelölték.

S ez nagy hiba volt, mert a Pillet, Anstett, Apithy hármas nem sokat tudott kezdeni a mieinkkel. Szilágyi 5-2-re verte Anstettet, Iliász 5-2-re Pillet-t, s még Decsi 8-5-ös veresége is "belefért" Apithy ellen, mert Iliász Anstettet is legyőzte 5-2-re, Szilágyi pedig 5-0-val elsöpörte Apithyt.

Forrás: [origo]

A szemmel láthatóan megfáradt, de boldog négyes: Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs és Iliász Nikolász

A 25-14-es magyar vezetés után a franciák próbáltak kapaszkodni, és amikor a hatodik párban Decsi, a hetedikben pedig Iliász is kikapott, 33-31-nél két tusra fel is zárkóztak. A végén azonban Decsinek és Szilágyinak is helyén volt a keze és a szíve Sanson és Pillet ellen, így csapatunk 45-37-re legyőzte a franciákat, és megnyerte a Világkupát!

A kérdésre, hogy reggel gondolták volna-e, ilyen nagy sikert érnek el, elsőként Decsi vágta rá, hogy "ezért jöttünk", és a többik sem mondtak neki ellent. Abban is teljes volt az egyetértés, hogy a németek elleni találkozó azért lett szoros, mert kellett némi idő, hogy bemelegedjenek. A "legmelegebb" helyzet pedig az olaszok elleni összecsspáson állt el, ez volt az igazi döntő.

"Túl azon, hogy a fiúk hatalmasat küzdöttek, ami egy fiatal csapattól egyébként elvárás, nagyon jól is vívtak. Az utóbbi időben hallatszottak olyan hangok, hogy a magyar kardvívás már "poros", s azzal együtt, hogy természetesen még sokat kell fejlődnünk, erre most sikerül rácáfolnunk. Ráléptünk a londoni olimpia felé vezető útra, és az első lépést meg is tettük. S bízom abban, hogy az erős kezdés nem bosszulja meg magát" - jegyezte meg egy félmosollyal a szája szegletében Nébald György szövetségi kapitány.

Eredmények:
a 16 között:
Magyarország - Németország 45-41

a negyeddöntőben:
Franciaország - Románia 45-36
Fehéroroszország - Kína 45-43
Olaszország - Egyesült Államok 45-35
Magyarország - Oroszország 45-32

az elődöntőben:
Magyarország - Olaszország 45-43
Franciaország - Fehéroroszország 45-40

a 3. helyért:
Fehéroroszország - Olaszország 45-33

a döntőben:
Magyarország - Franciaország 45-37

A csapat Világkupa végeredménye: 1. Magyarország, 2. Franciaország, 3. Fehéroroszország.

* * *

A múlt héten, Salzburgban elért harmadik helye után vasárnap, a belgrádi női tőr Világkupa-versenyen is bronzérmet szerzett Varga Gabriella. Győzött az orosz Viktorija Nyikisina, második lett a lengyel Sylwia Gruchala, a dobogó harmadik fokára pedig Varga mellé a dél-koreai Nam Hjun Hi állhatott fel.