Vágólapra másolva!
Riccardo Ricco már a harmadik az idei Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, aki pozitív doppingtesztet produkált.

A L'Équipe című francia sportnapilap értesülését a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) is megerősítette, miszerint az olasz kerekes szervezetében - a spanyol Manuel Beltránhoz és Moises Duenas Nevadóhoz hasonlóan - harmadik generációs EPO-t mutatott ki az A teszt. "Ricco ugyanazzal bukott le, mint az előző két kerekes. Még nem értesítettük, de ez perceken belül megtörténik" - mondta Pierre Bordry, az AFLD elnöke. Ricco a negyedik szakasz után produkálta a pozitív tesztet.

Az összetettben kilencedik helyen álló 24 éves klasszis az eddigi legnagyobb név, aki megbukott: idén második lett a Giro d'Italián, illetve a Touron már két szakaszt nyert, s jelenleg ő viselte a legjobb fiatalnak járó fehér és a hegyipontversenyben vezetőnek járó pöttyös trikót.

Marco Pantani 1998-as győzelme óta ő volt az első versenyző, aki nem klasszikus sprinterként ugyanabban az évben több szakaszt is nyert a Touron és a Girón is.