Vágólapra másolva!
Az idők folyamán hozzászokhattunk, hogy öttusázóink igencsak elkényeztetnek bennünket a hazai rendezésű világversenyeken. Az 1999-es, többnyire a "felejthetetlen" jelzővel illetett margitszigeti vb-n négy aranyérmet tartottak itthon, a két évvel ezelőtti, budakalászi Eb-n pedig még ezt a produkciót is megfejelték egy bronzzal. Ezzel egyúttal fel is adták maguknak a leckét a csütörtökön kezdődő budapesti világbajnokságra. Az MVM öttusa-vb csütörtökön reggel a női verseny selejtezőjével a rajtol a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, valamint a szomszédos szoborpark területén.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség még a 2005-ös római kongresszusán ítélte hazánknak az idei vb rendezési jogát, így Magyarország 1954, 1969, 1979, 1989, 1992 és 1999 után hetedik alkalommal lett házigazda. A mostani vb mindenképpen különleges lesz, hiszen az egyes versenyszámok gyakorlatilag egy százötven méter sugarú körön belül zajlanak majd. A lövészetre és a vívásra a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, az úszásra, a lovaglásra és a futásra pedig a szomszédos szoborparkban kerül sor, ahol egy huszonöt méteres mobil medencét állítottak fel. A nézők három, együttesen hozzávetőleg kilencezer fős kapacitású lelátóról követhetik nyomon a három szám történéseit.

"Az 1999-es, fantasztikus sikerű margitszigeti vb után különösen magasra került a mérce, ám nem bánjuk, mert így terveztük. Igazán boldog az lehet, aki megemeli a magasságot, és át is viszi azt, ahogyan mi a Margitszigeten tettük. Már kilenc évvel ezelőtt is a szokásosnál kisebb területre szűkítettük a versenyt, igaz, akkor még csak néhány száz méteres sugarú körön belül sikerült helyszíneket biztosítani az egyes számoknak. Most viszont tényleg zsebkendőnyi területen, de várakozásaink szerint hasonlóan népes és lelkes közönség előtt rendezzük majd meg az újabb világbajnokságot. Akik pedig nem tudnak kilátogatni, azok a vb honlapján élő internetes közvetítésben nézhetik a versenyeket, ez is kuriózum" - tájékoztatott Pécsi Gábor, a szervezőbizottság elnöke.

Forrás: [origo]

A helyszín már felkészült a csütörtöki rajtra

A vb-re 39 nemzet versenyzői neveztek, s a férfiaknál 105, a nőknél 78 induló lesz. Kétségkívül "ütős" válogatottunkban ott van az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna és az olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor - akik mindketten megnyerték az említett margitszigeti vb, valamint a budakalászi Eb egyéni versenyét, továbbá a világbajnoki címvédő, s tavaly az Eb-n is győztes Horváth Viktor is. No persze a mezőnyben bőven akadnak más nemzetbeli klasszisok is, így két olimpiai bajnok is: a férfiaknál az orosz Mojszejevet Athénban, a kazah állampolgárságát ausztrálra váltó Parygint még Atlantában, 1996-ban koronázták meg.

Balogh Gábor vb előtti várakozásai:

http://www.videa.hu/flvplayer.swf?v=38xhcGQpxALMbrGZ


A férfiaknál az 1999-2007-es időszak valamennyi egyéni világbajnoka jelen van: Balogh 1999-ben és 2001-ben, Horváth 2007-ben, a litván Zadneprovskis 2000-ben és 2004-ben, honfitársa, Krungolcas 2006-ban, a cseh Sedlecky 2002-ben, a német Walther 2003-ban, a kínai Csian Csen-hua 2005-ben nyert aranyat. A nőknél Vörös háromszoros egyéni világbajnok (1999, 2003, 2004), rajta kívül az olasz Corsini (2005), a lengyel Dziadura (2006) és a francia Casé (2007) rendelkezik még egyéni vb-arannyal.

A vb-nek kiemelt jelentőséget ad, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozat záró állomása. Az érmesek automatikusan kvótához jutnak, de a világranglistáról további versenyzők is kijuthatnak Pekingbe. Azt, hogy pontosan mennyien, előre nem lehet meghatározni, annak is függvénye, hogy a leendő érmesek már rendelkeznek-e a kvótákkal. Az is lényeges, hogy az olimpián a férfiaknál és a nőknél is csak két versenyzőt lehet indítani nemzetenként. Horváth Viktor, Balogh Gábor, az esetleg a váltóban szóhoz jutó Tibolya Péter, valamint a sérült Németh Róbert már megszerezte a kvótát, tehát máris "túlkínálat" állt elő. Fülep Sándor akkor csatlakozhat az említett négy versenyzőhöz, amennyiben a szűk élmezőnyben, de legalább az első tízben végez, Marosi Ádámon viszont csak az érem segítene.

Vörös Zsuzsanna már alig várja a vb-rajtot:

http://www.videa.hu/flvplayer.swf?v=s0OuiwgdX3Xb55H7


A nőknél egyelőre csupán Vörös kvalifikálta magát, de jó esély van arra, hogy a vb-n Máthé Vivien is begyűjti a kvótát. A világranglistán minden versenyzőnek a három legjobb eredményét veszik figyelembe, s Máthé akkor növelheti a pontjait, ha a 22. helynél előrébb végez. A kvótára várók rangsorában jelenleg a 10-11., s előfordulhat, hogy még a 13. is kijut Pekingbe. Elméletileg az is megeshet, hogy nem Máthé, hanem Tóth Adrienn vagy Gyenesei Leila szerez kvótát. Ehhez Tóthnak minimum a 9., Gyeneseinek a 8. helyen kellene végeznie, de ha Máthé a legjobb húsz között zár, ez sem elegendő számukra.

A magyar vb-csapat:
férfiak:
egyéni és csapatverseny: Balogh Gábor, Marosi Ádám, Horváth Viktor, illetve Fülep Sándor csak egyéniben indul. A váltó összeállítását Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány csak később adja meg, szóhoz juthat Kasza Róbert és Tibolya Péter is.

nők:
Egyéni és csapatverseny: Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Tóth Adrienn, illetve Gyenesei Leila csak egyéniben indul. A váltóban Vörös és Kovács Sarolta szereplése biztos, a harmadik csapattagot a hagyományos verseny után jelöli ki Kulcsár Antal szövetségi kapitány.