Vágólapra másolva!
A magyar női válogatott 3-0-ra kikapott Japántól a kínai Kantonban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság negyeddöntőjében, így a továbbiakban az 5-8. helyért folytathatja a küzdelmet.

Tóth Krisztina a japánok csodagyerekével, Fukuhara Aival kezdte a párharcot. A rivális már 14 évesen a legjobb nyolc között volt egyesben a 2003-as párizsi világbajnokságon, a japán közszolgálati tévé pedig 9 éves kora óta követi minden mozdulatát.

A világranglistán 9. Fukuhara ellen remekül kezdett Tóth, aki 11:8-ra nyerte az első szettet, majd ellenfele ugyancsak 11:8-as játszmával egyenlített. A magyar klasszis minden erejét összeszedve a harmadik szakaszt hátrányból fordította meg (11:9), a negyedikben azonban csak 3 pontot ütött. A mindent eldöntő ötödik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a játékosok, majd a végjátékban nem egyszer szerencséje volt a japánnak, akit csuszák sokasága segített a 11:8-as győzelemhez. 45 perces nagy csata volt, amely után Japán 1-0-ra vezetett.

Póta Georginára Hirano Szajaka, a világranglista 19. helyezettje várt. Az első szettben végig a Statisztika játékosa vezetett, a végjátékban 10:8-ra is, de Hirano innen fordított (10:12), majd a folytatást könnyen hozta (5:11). Innentől kezdve Pótának semmi esélye nem volt, a záró felvonásban már csak egy pontot szerzett.

Japán 2-0-s vezetésénél Lovas Petra Fukuoka Haruna (23.) ellen lépett asztalhoz. Az ázsiai elsősorban káprázatos adogatásai után szerezte a pontokat, az első szettet 11:7-re nyerte, majd a folytatásban nemes egyszerűséggel kiszerválta Lovast.

Elmaradt tehát a csoda, a magyar csapat nem szerzett érmet (legutóbb ez az 1991-es csibai világbajnokságon sikerült a női válogatottnak), s csakúgy, mint két éve Brémában, ezúttal is az 5-8. helyért küzdhetnek Tóthék a két honosított kínai játékossal felálló Hollandiával.

"Az volt a baj, hogy az ötödik szettben nem éreztem, hogyan tudnék 11 pontig eljutni. Fukuhara nagyon idegesítően játszott, rendkívül kellemetlen a stílusa. Semmiképpen nem szeretném, hogy ezt a vereséget negatívumként éljék meg a szurkolók, szerintem nagyon nagy dolog, hogy idáig eljutottunk. Mindenesetre szeretnénk a legelőkelőbb, azaz az 5. helyen végezni" - mondta Tóth Krisztina.

Eredmény, nők, negyeddöntő:
Japán - Magyarország 3-0
Fukuhara Ai - Tóth Krisztina 3-2 (-8, 8, -9, 3, 8)
Hirano Szajaka - Póta Georgina 3-0 (10, 5, 1)
Fukuoka Haruna - Lovas Petra 3-0 (7, 4, 10)