Vágólapra másolva!
Győzelemmel kezdte a 600 ezer dollár összdíjazású Open Gaz de France elnevezésű tornát Szávay Ágnes. A magyar éljátékos a párizsi viadal első fordulójában 6:1, 6:1-re verte a fehérorosz Olga Govorcovát, következő ellenfele az olasz Tathiana Garbin lesz.

Szávay Ágnes a fehérorosz Olga Govorcova ellen lépett pályára a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi nőitenisz-torna első fordulójában. A két játékos korábban egyszer találkozott egymással: 2004-ben, Bogotában a világranglista 45. helyén álló fehérorosz diadalmaskodott.

Sokáig úgy tűnt, a lehető legkönnyebb módját választja a győzelemnek a magyar játékos, az első négy játékot ugyanis hozta - saját adogatását nehezebben, az ellenfelét könnyebben.

0:4 után Govorcova végre összekapta magát, s nehezen ugyan, de hozta saját szerváját. Szávay ellen azonban sok mindent nem tehetett, hiszen éljátékosunk jól adogatott, tenyereseit is jól helyezte el, s ha a hálóhoz keveredett, akkor sem hibázott. Miután Govorcova harmadszor is elbukta saját játékát, az első szett 6:1-gyel Szávayé lett.

A második egy gyorsa brékváltással kezdődött (1:1), Govorcova egymás után két játékot is úgy veszített el, hogy döntő szituációban kettős hibát vétett, Szávay pedig megérezve a győzelem illatát, 6:1-re lesöpörte ellenfelét.

Szávay következő ellenfele a világranglista 39. helyén álló olasz Tathiana Garbin lesz, aki két sima szettben győzött az amerikai Meilen Tu ellen.

"Egy keveset izgultam, de úgy vettem észre, hogy az ellenfelem még jobban idegeskedett. Jól ment a játék, a szerva is, ezért bizakodva várom a következő fordulót, ahol az olasz Garbin lesz az ellenfelem. Ő elsősorban salakon szokott jobban szerepelni" - mondta Szávay a mérkőzés után.

WTA-torna, Párizs Open Gaz de France (600 ezer dollár), 1. forduló:
Szávay (7., magyar) - Govorcova (fehérorosz) 6:1, 6:1
Garbin (olasz) - Tu (amerikai) 6:3, 6:4
Srebotnik (szlovén) - Loit (francia) 6:2, 6:4
Daniilidou (görög) - Azarenka (fehérorosz) 2:6, 6:2, 7:5

Czink Melinda már a nyitókörben kiesett a 170 ezer dollár összdíjazású pattayai női tornán. A világranglistán 132. magyar játékost a cseh Renata Voracova (147.) búcsúztatta két sima szettben.

WTA-torna, Pattaya City (170 ezer dollár), 1. forduló
Voracova (cseh) - Czink Melinda 6:3, 6:1
Craybas (amerikai, 7.) - Szavcsuk (ukrán) 6:1, 6:1
Pucskova (orosz) - Kudrjavceva (orosz) 6:2, 6:3