Vágólapra másolva!
Az idei kiemelkedő versenyeken, az Európa- illetve a világbajnokságon összesen hat érmet - két aranyat, egy ezüstöt és három bronzot -, valamint öt olimpiai kvótát szereztek a magyarok, s az utánpótlás korosztályokban is kiemelkedő sikereket értek el - erre emlékeztek a sportági szövetség vezetői hétfőn a jövő évi, budapesti világbajnokság egyik helyszínén, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

A jutalmazás előtt Császári Attila szövetségi elnök arról beszélt, hogy az idei szezon "egészen sikeresnek mondható, talán az egyik legjobb volt".

"Amikor egy-egy versenyző vagy válogatott a dobogó valamelyik fokára állhat, mi úgy tekintjük, hogy a siker csapatmunka eredménye" - tette hozzá.

Megemlítette még, hogy az utánpótlás eredményei mellett a nemzetközi szövetség sem ment el szó nélkül, az UIPM kiemelte, Magyarországon kiemelkedő a fiatalok képzése.

A legjobb versenyzők pénz- és tárgyjutalomban részesültek. Külön díjazták az év női és férfi öttusázóját, azaz Vörös Zsuzsannát, illetve - az Eb- és vb-győztes - Horváth Viktort, valamint a legjobb junior korú versenyzőket, Tóth Adriennt és Demeter Bencét. A férfi magyar bajnoki cím megszerzéséért Tibolya Péter vándorkupát vehetett át.


Az összejövetelen szó esett a 179 nap múlva kezdődő MVM öttusa-világbajnokság szervezésének aktualitásairól, a jelenlévők többek között - mozgóképes - információt kaphattak a leendő helyszínekről, így a Syma-csarnok két érintett terméről, a Puskás Ferenc-stadion területén található szoborpark tervezett kialakításáról, illetve a nemzeti sportcsarnok melletti uszoda szabadtérivé varázslásáról.

Császári Attila a jövő év feladataira utalva megjegyezte, reméli, a sikerek nem teszik jóllakottá a versenyzőket és a hazai vb-re, valamint az olimpiára sikerre éhesen készülnek fel.