Vágólapra másolva!
Munkácson október 26. és 28. között a világranglista-második, háromszoros olimpiai bajnok ukrán Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter 12 játszmás rapid párosmérkőzést vív. A 38 éves Ivancsuk  fantasztikus pályafutása során 2002-ben FIDE világbajnoki döntőt játszott honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval. Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet, a szovjet válogatottal világbajnok is volt. Bonyodalmakat bátran vállaló stílusa miatt korábban sokszor hibázott sorsdöntő pillanatokban, utóbbi versenyein azonban fantasztikus formában sakkozik, a Hanti-Manszijszkban november végén kezdődő Világkupán az első kiemelt. Lékóval korábban 13 játszmában mérte össze erejét, nagymesterünk 18-15-re vezet. A rapid tempójú partikban is Lékó volt az eredményesebb, kilenc remi mellett 6-3-as vezetéssel várhatja a meccset. A párharc előtt összefoglaltuk Ivancsuk pályafutásának legfontosabb eredményeit, játszmáiból válogatást készítettünk.

Izgalmas összecsapást ígér a hétvégén Munkácson megrendezendő rapid párharc, a két szupernagymester, Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter 12 játszmás párosmérkőzése. Naponta a küzdő felek 4 játszmában mérik össze erejüket, 10-10 perc gondolkodási idejük lesz és lépésenként még 10-10 másodperc. A két nagymester először az 1995-ös dortmundi szuperversenyen csapott össze először, s azóta még 32 játszmában csatáztak. Péter higgadtsága, nyugalma kitűnően érvényesült a partik feszültségét sokszor nehezebben bíró ukrán ellenfelével szemben, ezt mutatja a kedvező mérlege is. Lékó és Ivancsuk januárban Odesszában, az ACP rapid Világkupán a döntőt vívta, és a rájátszásban győzött az első számú magyar sakkozó.

A rapid párbaj honlapja a www.ivanchuk-leko2007.com , ahol élő közvetítés is lesz. Magyar idő szerint 14, 15, 16 és 17 órakor kezdődnek a játszmák.

Az ukránok legjobbja, Vaszilij Ivancsuk 1969. március 18-án született. Pályafutása első nagy sikerét 1987-ben érte el, a junior világbajnokságon Anand mögött lett ezüstérmes. Egy évvel később nagymesteri címet szerzett, az egyik normát Debrecenben teljesítette. Tagja volt a Szalonikiben sakkolimpiát nyert szovjet csapatnak. 1989-ben szárnyalását Linaresben folytatta, a 16-os kategóriájú tornán Anatolij Karpov előtt győzött, Bielben Lev Polugajevszkijjel holtversenyben végzett az élen. A luzerni sakkcsapat-világbajnokságon a nagy fölénnyel győztes szovjet válogatott legjobbja volt, 7 játszmából 6,5 pontot szerzett. A manilai zónaközi döntőn Borisz Gelfanddal holtversenyben első, és ezzel világbajnok-jelölt. A tilburgi szupertornán Gata Kamsky társaságában holtversenyben első. Újvidéken az olimpiai aranyérmes szovjet együttes éltáblása volt.

Forrás: [origo]

Ivancsuk jól kezdte az 1991-es évet is. Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen simán verte az izraeli Leonyid Judaszint, négy győzelem után engedélyezett egy döntetlent ellenfelének. Pályafutása egyik kiemelkedő sikereként - Garri Kaszparovot is legyőzve - másodszor lett első a sakkozás Wimbledonjában, Linaresben. Az egyre nagyobb elvárásnak favoritként Artur Juszupovval szembeni világbajnok-jelölti mérkőzésén nem tudott megfelelni, 4-3-as vezetésnél elbukta a nyolcadik játszmát, majd a sakktörténelem egyik legizgalmasabb ütközetében kapott ki honfitársától.

A manilai sakkolimpián először játszhatott ukrán színekben, de meglepetésre a jó erőkből álló együttes csak a kilencedik helyen végzett. Dortmundban Kaszparovval holtversenyben végzett az első helyen. Nagy balsikert hozott számára az 1993-as bieli zónaközi döntő, egy pillanatra sem volt igazi esélye a továbbjutásra. Vigasztalja, hogy a luzerni csapat-világbajnokságon az első táblán remekelt, a 8 partiból 6 pont, nem rajta múlott, hogy csak másodikok lettek az amerikai válogatott mögött. A tilburgi kieséses rendszerű tornán a döntőben Anatolij Karpovtól kapott ki.

1995-ben harmadszor győzött Linaresben. Rigában Kaszparov és Anand mögött harmadik, Novgorodban holtversenyben második, Horgenben Kaszparovot is legyőzve Kramnyikkal holtversenyben első, ismét egyenesben a szekere. Az 1996-os évet Wijk ann Zee-ben tornagyőzelemmel kezdte, Novgorodban második, Amszterdamban holtversenyben első. A jereváni sakkolimpián Ivancsuk vezérletével ezüstérmes az ukrán válogatott. A sakktörténelem legnagyobb szupertornáján, a hat résztvevős Las Palmas-i viadalon két mínusszal Karpovval osztotta az utolsó helyet.

Forrás: [origo]

Hiába győzte le ismét Kaszparovot Linaresben, kedvenc városban ezúttal botladozott, csak hetedik. Dortmundban harmadik. Kudarc az ukrán csapattal, négy meccset is elveszítve ötödikek a csapat-világbajnokságon. Belgrádban Ananddal holtversenyben első, joggal gondolta, hogy ez jó előjel az első kieséses rendszerű világbajnokságra. Groningenben kiemeltként csak a második fordulóban kezdett, de rajtengedélyesre emlékeztető játékkal kikapott az amerikai Yasser Seirawantól. Újabb bizonyíték, hogy a tétmeccseket nem bírja...

A balsikert nehezen felejti, 1998-ból csak az olimpiai bronzéremre lehet felhőtlenül büszke. Egy év múlva a Las Vegas-i világbajnokságon kedvező a sorsolása, az angol Wahls és az orosz Sipov nem állhatta útját, de a legjobb 16 között "elvérzett" a román Liviu-Dieter Nisipeanuval szemben. A tie-break során a 12. lépésben tisztet nézett el! Újabb nagy csalódás a csapat Európa-bajnokság, az ukrán csapat legerősebb összeállításában hatodik, ráadásul Ivancsuk csak ötvenszázalékos. Közel fél évig nem látjuk versenyen, a szünet jótékonyan hatott játékára, Lvovban és Montecatini Termében is elsőként ér célba. A Világkupán a legjobb nyolc között Anandtól szenvedett vereséget.

Az isztambuli sakkolimpián minden partit játszott, vezetésével az ukrán válogatott "elhalászta" előlünk a bronzérmet. Újdelhiben a vb-n ismét korai búcsúra kényszerült, a második körben az észt Jan Elveszttől kapott ki, ezúttal is a tie-break okozta vesztét. Idegességében, elkeseredettségében elhajítja a székét, nem győzött bocsánatot kérni viselkedéséért. A következő évben Jerevánban fantasztikus bravúrral csapat-világbajnoki címet szerzett a válogatottal, a leoni Eb-t lelazsálta, már a moszkvai világbajnokságra készült, és egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb Ivancsuk kezdte meg a hosszú menetelést.

2001. december 13-án az elődöntő negyedik partijában sötéttel győzte le Anandot, letaszította a trónról az indiai nagymestert. Moszkvában Ivancsuk a hat mérkőzésén összesen 20 játszmát játszott, nyolcat megnyert, 11 döntetlen mellett egyszer kapott ki. Honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval 2002 januárjában vívta a döntőt. A 32 éves Ivancsuk nem tudott megbirkózni a páros mérkőzés lélektani terhével, a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, a kritikus pillanatokban rendre hibázott. Ponomarjov villámgyőzelemmel indított, majd nem kis nehézség árán kiharcolta a döntetlent a második partiban. A harmadik összecsapás korrekt játék után fejeződött be döntetlennel, majd a negyedik játszma kölcsönös tévelygésekkel, elpuskázott esélyekkel fűszerezve lett remi. A világbajnoki cím sorsát az ötödik parti döntötte el, Ivancsuk sötéttel döntő fölénybe került, de egyetlen óvatlan királylépés elegendő volt, hogy Ponomarjov "kómában" levő tisztjei feléledjenek, és a sorozatos hibákat kihasználva az ifjú titán megnyerte az ütközetet, és elhódította a FIDE világbajnoki címet.

Forrás: [origo]

A sokadik elpuskázott lehetőség ismét "padlóra küldte", nincs értékelhető sikere a 2004-es Eb-ig. Antalyiában vereséggel kezdte szereplését, majd eljutott a bajnoki címet eldöntő rapid meccsig, ahol legyőzte a boszniai Predrag Nikolicsot. Tripoliban, a FIDE világbajnokságán az egyik fő esélyesként jegyzik, de az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov a rapid rájátszáson a legjobb 32 között mért rá csapást. Az ukránok rutinos kapitánya, Vlagyimir Tukmakov azonban bizalmáról biztosította őt, s rábízta az első táblát a calviai sakkolimpián. Ivancsuk igazi vezérevezősként olimpiai aranyéremig vezényelte a válogatottat, 13 partijából veretlenül 9,5 pontot szerzett.

A következő év szuperversenyeinek mezőnyeinek összetétele már nyáron eldőlt, későn jött a nagy siker, Ivancsukot egyetlen jelentős viadalra sem hívták meg. A 2005-ös júliusi listán már ötödik volt 2752-vel, sokat versenyzett, de nem a világ legjobbjaival szemben. Kiemelkedő sikerként győzött a Capablanca-emlékversenyen, holtversenyben harmadik volt a varsói Európa-bajnokságon. A Világkupán, Hanti-Manszijszkban azonban ismét korán botlott, a bolgár világbajnok Veszelin Topalov ifjú szekundánsától, Ivan Cseparinovtól már a legjobb 64 között vereséget szenvedett. A későbbi eredmények sem alakultak számára kedvezően, hiába volt Élő-pontjait tekintve harmadik a tartalékok sorában, fél súlyozott Élő-ponton múlott, hogy végül nem játszhatott a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken. 2006-ban holtversenyben harmadik a Corus tornán, jó kezdés után visszaesett a linaresi viadalon. A torinói sakkolimpián nem játszott rosszul, de az ukrán válogatott eredménye messze elmaradt a várakozástól.

Versenyekben gazdag az idei éve. Kudarcként élte meg, hogy januárban Odesszában, az ACP rapid Világkupa döntőjében Lékó Pétertől rájátszásban kikapott. Vállalta a "beugró" nem éppen hálás szerepét a linaresi szuperversenyen, jó kezdés után az akklimatizáció nehézségeivel nem tudott megbirkózni. Az orosz csapatbajnokságon sikeresen játszott, megnyerte a Capablanca-emlékversenyt Havannában. A foroszi szuperversenyen ifjú honfitársával, Szergej Karjakinnal vívott élvezetes versenyfutást, ami végül a rutinos sakkozó javára dőlt el. Győzött a Pivdenny Bank odesszai rapidtornáján, Montrealban remekelt, immár negyedik klasszikus gondolkodási idejű viadalon őrizte meg veretlenségét. A négy tornán 17 partit nyert meg, 21-szer remizett.

Az október 1-től érvényes világranglistán szenzációs pontszámmal, 2787-tel a világbajnok Viswanathan Anand mögött már második. A Klubcsapatok Európa-kupáján a Boszna csapatában játszott, 7 játszmából 4,5 pontot szerzett, az azeri Radzsabov elleni bakiját megúszta 3 Élő-pont elvesztésével. Zsúfolt a további programja is. Lékó Péter elleni meccse után az ukrán válogatottban szerepel a csapat Európa-bajnokságon, majd a moszkvai Tal-emlékversenyen játszik. Hanti-Manszijszkban pedig a Világkupa vár rá, a győztes Veszelin Topalovval játszhat a világbajnoki kihívó jogáért.