Vágólapra másolva!
A döntőben 45-43-ra nyert a franciák ellen, így aranyérmet szerzett a magyar férfikard-csapat a szentpétervári vívó-világbajnokságon. Ezt megelőzően 1998-ban, a svájci La Chaux-de-Fonds-ban győzött legutóbb a magyar válogatott.

Ezúttal remekül vívott a Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás összeállítású együttes, az utolsó pár előtt már 40-33-ra vezetett, a vége mégis nagyon izgalmas lett.

Kezdésként Nemcsik 5-2-re verte Boris Sansont, majd Lontay 6-5-re kikapott Julien Pillet-től, Szilágyi viszont 5-4-re nyert Nicolas Lopez ellen (15-12).

Aztán Lontay 5-2-re múlta felül Sansont, Nemcsik 5-5-öt vívott a csereként beállt Vincent Anstett-tel, Szilágyi pedig 6-5-re kikapott Pillet-től (30-25). Az utolsó körben Lontay 5-5-tel tartotta a lépést Anstett-tel, Szilágyi 5-3-ra verte Sansont, így a végső asszó előtt 40-33-volt az állás.

Nem sokkal később váratlanul nagyon izgalmassá vált az összecsapás, Pillet ugyanis fokról fokra jött fel, Nemcsik nem találta a tempót, a francia pedig 42-42-nél utolérte őt. A vezetést azonban nem tudta átvenni. Nemcsik 43-42-re, majd 44-42-re módosította az állást, utóbbi tushoz a videovisszajátszásra is szükség volt. Ezután Pillet ért el találatot, majd ismét Nemcsik - kétszeri videózás után.

Előbb ő kérte a kontrollt - megtehette, mert az előző alkalommal igaza volt, ezért megmaradt a lehetősége -, a bíró megítélte a találatot, majd a francia újbóli elemzést szorgalmazott. Újra lepörgették a képeket, és megint Nemcsik kapta a pontot (45-43).

A siker után felszabadultan ünnepeltek a magyarok, óriási öröm volt a páston, hiszen kilenc év elteltével lett ismét aranyérmes a magyar csapat. Megérdemelten, mert egész nap jól vívott a válogatott. Ha akadt is egy-egy megingás, a társak hoztak annyit, hogy az összteljesítmény valamennyi összecsapáson elég legyen a sikerhez.

Szilágyi és Lontay plusz 2-es, Nemcsik mínusz 2-es találati mutatót ért el a döntőben.

Eredmények:
a 3. helyért:
Olaszország - Ukrajna 45-44

döntő:
Magyarország - Franciaország 45-43

férfi kard, csapatverseny, világbajnok:
Magyarország (Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás)
2. Franciaország (Julien Pillet, Boris Sanson, Nicolas Lopez, Vincent Anstett)
3. Olaszország (Aldo Montano, Luigi Tarantino, Gianpiero Pastore, Diego Occhiuzzi)