Vágólapra másolva!
A szentpétervári vívó-vb-n hétfőn a női párbajtőr egyéniben a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea címvédőként, az egy éve Torinóban bronzérmes Szász Emese, valamint Mincza Ildikó is a 32 között búcsúzott, Hormay Adrien pedig már az első asszóját elveszítette a főtáblán. Így Kulcsár Győző, a fegyvernem szövetségi kapitánya nincs irigylésre méltó helyzetben.

- Mincza Ildikó elmondta, úgy érzi, a nagyon kemény közös felkészülés után nem tudott regenerálódni, amire harminc év felett már több időre lenne szüksége a szervezetnek. Úgy gondolja, hogy pihenten érkeztek a versenyzők a vb-re? - kérdeztük Kulcsár Győzőt.
- A felkészülésünk egy ötnapos tapolcai edzőtáborral kezdődött, ami igazán nem mondható megerőltetőnek, mert kimondottan afféle "idősek tornája" volt a program. Délelőttönként játékos gimnasztika, délután iskolázás, vívás semmi, éppen azért, hogy a nyári pihenésből ne egyből essünk a munka dandárjába. Utána elmentünk egy hétre Olaszországba, de az itteni munka is még csak a "lightos" része volt a felkészülésnek. Ami húzós volt, az a következő hat, majd öt nap Tatán. De mese nincs, valamikor mégiscsak kell edzeni keményen is! Ez a munka egy pénteki nappal ért véget, és az utána következő tíz napban a vb-ig gyakorlatilag mindenki azt csinált, amit akart, a saját mesterével készült, vagy éppen pihent. S aki tíz-tizenkét nap alatt nem tud regenerálódni, annál nagy baj van. Kétségtelen, hogy a csapat tagjai már nem gyerekek, de ez nem jelenti azt, hogy nem is kell edzeniük.

- Továbbra is megmarad a kemény munka?
- Meglehet, éppen azzal követtem el hibát, hogy az utolsó napokra szabad kezet adtam mindenkinek. Mert úgy nem lehet ráhangolódni a vb-re, hogy az embert otthon nyomasztják a napi gondok, és dühöng a budapesti forgalmi dugókban. Talán jobb lett volna, ha továbbra is együtt tartom a csapatot, és könnyített munkát végzünk. Ami pedig a munka mennyiségét illeti, nagyon nem akarok a saját példámmal előhozakodni, de bennünket annak idején nyolc hétre vittek le Tatára.

- Tehát most sem a munka mennyiségével volt a gond.
- Nem. Sokkal inkább az volt a probléma, hogy az olimpiai kvalifikáció rettenetesen nagy terhet rakott a versenyezőkre. S a jelek szerint főleg azokra, akik olyan helyen álltak a rangsorban, hogy ha most "berúgják a labdát", akkor szinte már pekingi indulónak érezhetik magukat. Szász Emesével vasárnap iskoláztam, és akkor azt hittem, ő nyeri meg a vb-t. Hétfőn reggel, a bemelegítésnél azonban mintha már valaki más lett volna. Egy nap alatt elfáradt volna? Ugyan, dehogy. A tét tette mindezt vele, tudatosult benne, hogy milyen sok vesztenivalója van. S akik hasonló helyzetben voltak, azok közül nagyon sok más klasszis is így járt. Nagy Tímea nincs elöl a rangsorban, ő csak nyerhetett volna, de nem tudott élni a lehetőséggel.

- Azt a helyzetet mennyire nehéz kezelni a csapaton belül, hogy a kvalifikációs rendszerből adódóan a legjobb esetben is csak két magyar párbajtőrözőnő lehet ott az olimpián?
- Ezzel együtt kell élni. A kapu egyébként nem zárult be senki előtt, de az biztos, hogy jövőre a kvalifikációs versenyeken minden egyes találatért öldöklő küzdelem lesz majd.

- Addig is, mi lesz a szombati csapatversenyben?
- Nagyon bízom benne, hogy a lányok kiköszörülik a csorbát. Én mindenesetre megpróbálom feltüzelni őket.