Vágólapra másolva!
Szerdán este Pakson az ünnepélyes díjkiosztóval véget ért az V. Marx György emlékverseny. A paksiak büszkesége, Ács Péter tornagyőztesként nagyon boldogan fogadta a gratulációkat. A viadal doyenje, a 76 éves Viktor Korcsnoj érthetően kicsit csalódott volt, hogy a verseny második félidejében nem tudott lépést tartani a jóval fiatalabb riválisokkal, ebben betegsége is akadályozta. A tornán érdekes, küzdelmes partikat láttunk, a "szófiai szabály" megakadályozta az esetleges nagymesteri gyors remiket. A verseny utolsó partijának drámai befejezéséről, a hosszú ideje várt sikerről beszélgettünk Ács Péterrel.

- Mi történt a 2001-ben junior világbajnoki címet szerzett, 2002-ben a bledi sakkolimpián oly' nagy sikerrel debütált Ács Péterrel az elmúlt közel öt évben?
- Talán nem érdemes 2002-ig visszamenni, hiszen én még jól emlékszem a 2003-ban Budapesten megrendezett Tehetség és Kurázsi tornára, ahol elég jól szerepeltem. Lékó Pétert is sikerült legyőznöm. Tény, hogy az olimpia után leszállóágba kerültem. Utólag nehéz erre igazi magyarázatot találni. Ennek voltak szakmai és pszichológiai okai, utóbbiról nem szívesen beszélnék. Szakmairól annyit mondanék, hogy amikor az Élő-pontom felugrott 2623-ra, akkor nem kellett volna olyan sokat versenyeznem. Alaposan át kellett volna gondolnom, hogy egy új élet kezdődik, más repertoárra lett volna szükségem, kicsit más hozzáállásra. Akkor nagyon jó versenyekre kaptam meghívásokat, de okosabbnak kellett volna lennem, nem versenyről versenyre menni, nem elfogadni a csábító meghívásokat, beleesni abba a csapdába, amibe végül is beleestem.

- A tavalyi emlékversenyen nyeretlen maradt, idén sikerült öt nyerést is elérnie, ami tornagyőzelmet jelentett.
- A versenyhez a hozzáállásom semmit sem változott. Tavaly is az volt célom, hogy nyerjek játszmákat. Tavaly az volt a probléma, hogy a versenyre kidolgozott stratégiám, miszerint világossal mindenképpen megpróbálom a partikat nyerésre játszani, nem jött be. A kritikus állásokban, pillanatokban rosszat léptem. Az első négy fordulóban három játszmát is vesztettem, "visszapattantam a betonfalról", és beláttam, hogy ez nem az a verseny, ahol én nyerek. Változtattam, beálltam arra, hogy világossal és sötéttel is stabilan játszom. Nem lehetek arra büszke, hogy ezután minden partim remivel végződött, de ez tűzoltás volt. Most másként indult a verseny, az első fordulóban nyertem Harikrishna ellen, később is bejöttek az előkészített változatok. A Nimzondiai védelmet erőltettem fehérrel, arra készültem, és minden játszmámban kihoztam olyan előnyt, amit érdemes volt játszani.

- Korábban azonban gondok voltak az időbeosztásával, gyakran került időzavarba. Általános tetszést aratott Balogh Csaba elleni tisztáldozatos győzelme. Mennyire volt korrekt, mennyire intuíció sugallta? A legjobb esélyt adta, hogyan álltak például a gondolkodási idővel?
- Az idővel nem volt gond. Azt kell mondanom, hogy intuíciós áldozat volt, ösztönszerűen jött az ötlet. Én feketével játszom királyindiai védelmet, igazán azért sok tapasztalatom nincs benne, de ellenfeleim általában be sem sáncolnak rövidre, lejátszottam jó pár típus partit, otthon vagyok az állásban. Úgy gondoltam, hogy két gyalog egy tisztért, ráadásul világosnak h2-n bezárva a futója, mindenképpen jónak kell lennie. Csabi megnézte a játszmát elemző programmal - én nem foglalkoztam vele, készültem a következő játszmámra - , és úgy értékelte, hogy világos végig kicsit jobban állt.

- Ez érdekes, mert én is néztem a Juniorral, a Rybkával is, és kielégítő ellenértéket adtak az áldozott tisztért. Néztem táblán is, és hasonló áldozat igazán megfelelt az általam is kedvelt támadójátéknak. Az óra ketyeg, és micsoda különbség, hogy a program "hideg fejjel" értékel.
- Én úgy éreztem, hogy korrekt az áldozat, megalapozott a döntésem. Gyakorlati játszmában egy ilyen állást világossal játszani igazi tortúra. Végig azt éreztem, hogy "felülről" játszom a pozíciót, nekem van esélyem. Úgy gondolom, hogy ez egy jó parti volt.

- Korunk sakkjában egyre több a taktika, s ez mindig erőssége volt, kitűnő taktikai érzéke van, jól számol. Javul a megnyitási repertoárja, számíthatunk-e arra, hogy ismét ostromolni fogja a 2600-as ponthatárt, a válogatottságot?
- Most élesen stratégiát kellene változtatnom, máshova kellene helyeznem a prioritásokat. Amikor én elkezdtem a tanulmányaimat, legalább 4-5 évre, de inkább hatra meghatároztam azt, hogy milyen irányvonalat szeretnék követni. Időközben egy-egy kiemelkedő eredmény nem változtatja meg az elképzelésemet. Célom a főiskola, majd az egyetem befejezése. Aztán majd meglátjuk.

- Hol tanul?
-Két főiskolára járok párhuzamosan. Az Általános Vállalkozási Főiskolán a Nemzetközi Kapcsolatok szakra járok, három évet végeztem, júniusban államvizsgázom. A Budapesti Gazdasági Főiskolán Pénzügyi és Számviteli szakon egy éven vagyok túl. A legfontosabb a nyelvtanulás, a főiskolák elvégzése, de ahol játszom és amit játszom, azt szeretném minél magasabb színvonalon teljesíteni. Amikor Németországban, vagy itthon a csapatbajnokságon szerepelek, úgy megyek oda, hogy felkészülök. Ha kevés partit is játszom, próbálok nagyon odafigyelni. Számomra nagy öröm és élmény, hogy sikerült megnyernem az idei Marx György emlékversenyt. Köszönet a szponzoroknak, a szervezőknek a nagyszerű versenyért. Nagy sikernek érzem, hogy Pakson már évek óta az esztendő legerősebb hazai tornáját szervezik meg, nekünk ez egy óriási lehetőség.

- Mi is történt Viktor Korcsnojjal játszott utolsó partijában. Már beszélgettem a veterán nagymesterrel, és egyáltalán nem éreztem megrendülését, a sakkvakság mindenkit elér.
- Én természetesen láttam a játszma logikus befejezését. Azóta már géppel is ellenőriztem, hogy valóban remije volt a vezér örökös támadásával. Amikor nyújtotta a kezét, először arra gondoltam, hogy remit ajánl. Aztán rájöttem, hogy ezt nem teheti, hiszen még nem léptünk negyvenet. Meglepődtem, felnéztem az arcára, mondott is valamit, de közben mosolygott. Megköszönte a játékot, feladta a játszmát. Nem tudom, hogy mi játszódott le benne, hiszen a Kh2-öt mindenképpen meg kellett volna húznia, aztán egyéb lehetőségek mellet alighanem a Fd4-et játszottam volna. Azt mondhatnám, hogy tipikus esete a "black out"-nak, "áramkimaradás" az agyban. Nagy szerencsém volt, és könnyen elképzelhető, hogy jó pár sakkmagazin foglalkozik majd az állással, így az egész versennyel. Bejárja majd a szaksajtót.