Vágólapra másolva!
Vasárnap délután - amikor az 500-as és a női kajak 1000-es finálét rendezték - is remekeltek kajak-kenusaink a duisburgi világbajnokságon, négy arany-, egy ezüst- és két bronzérem volt a mieink termése, így a magyar válogatott összesen 9 első, 3 második és 6 harmadik hellyel zárta a vb-t.

Vajda Attila szombati remeklése után a nap győzelme a Kozmann György, Kolonics György párosé és Kovács Kataliné volt vasárnap délután. Kolóék egy nappal korábban betliztek a jobbnak tartott ezres távon, és most akár dacból is versenyezhettek volna.

De nem ezt tették, hanem végtelen rutinjukat kihasználva utasították maguk mögé a mezőnyt. A táv második felében nyújtottak kiemelkedőt, s amikor a többiek fáradni kezdtek, ezúttal ők mozgósították tartalékaikat, ami meggyőző diadalhoz vezetett.

"Keményen elrajtoltunk, és a puskaporunk ellövése nélkül tartottuk magunkat a hajráig, amely ezúttal jól sikerült" - mondta Kolonics György. "Tegnap az ezres finálét elrontottuk, ennek a győzelemnek már csak ezért is különösen örülök. Lehet, hogy ez volt az utolsó vb-m, és ha nem folytatnám a pályafutásomat Peking után, akkor elmondhatom, hogy győzelemmel búcsúztam. Nem rossz a mérlegem, ebben a számban például tizennégy évvel ezelőtt nyertem először világbajnokságot..."

Kovács Katalin is példás nyugalommal rázta le magáról riválisait. A hazaiak kedvence, Katrin Wagner 750 méterig tudta követni, utána odalett az ereje. Anne Rikala a finn lány szegődött a nyomába, ám Katit ezúttal nem lehetett befogni. Kovács huszonharmadik világbajnoki címét szerezte meg, és klasszisát dicséri, hogy 2003 után győzött ismét az olimpia műsorán is szereplő női kajak egyes számban.

"Izgultam a verseny előtt, bár a szombati ezres győzelmem kicsit megnyugtatott" - mondta Kovács Katalin. "Örültem a hátszeles pályának, amely számomra remek feltételeket garantált. A futam ideálisan sikerült, és boldog vagyok, hogy az Eb-t követően, ahol egyáltalán nem éreztem magam jól, a vb-ről két egyesben szerzett aranyéremmel távozhatok."

Forrás: MTI

Kovács Katalin 1000 után 500 méteren is a világ legjobbja lett

A két ötkarikás "arany" mellett további kettővel gazdagítottuk az éremgyűjteményt. A Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál négyes a délelőtti kétszázas bravúr után ötszázon is zseniálisat alakított. Mit nekik németek, románok és lengyelek, olyan elánnal húztak bele, mintha a reggeli győzelem csak bemelegítés lett volna. Kenu négyesük nagy jövő előtt áll, és ami sokat jelent a szakág számára, tagjai hamarosan konkurenciát jelenthetnek majd az olimpiai számokat uraló Kolonics, Kozmann duónak, illetve Vajdának.

A női kajak négyes két ezüstérme után igazi kárpótlással ért fel az utolsó számban, női K-4 1000 méteren besöpört aranyérem. A Paksy Tímea, Laknerné Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma csapathajó a kínaiakkal vívott nagy csatát, mindkét hajó ellógott a mezőnyből, de a magyarok nem engedték át elsőségüket, így emelkedett kilencre duisburgi aranyérmeink száma.

A férfi kajakosok mezőnyében két bronzra lehettünk még büszkék. Hatalmas fegyvertény Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor K-2 500 méteren elért harmadik helyezése, hisz szombaton a számukra kedvesebb ezres távon véreztek el. Ezúttal azonban látszott rajtuk, hogy bizonyítani akarják: pillanatnyi megingásuk ellenére vb-n (és olimpián is) esélyesek az éremszerzésre. A Rauhe, Wieskötter, illetve a Petrusenka, Mahnyev duó mögött szerzett bronzérmük a szív és a technikás kajakozás diadala.

Forrás: MTI

A kenunégyes délelőtt és délután is nyert egy-egy aranyérmet

Ugyanez igaz lehet a K-4 500 méteren versenyző és szintúgy bronzérmet szerző Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor négyesre. Vereckei Ákos sem vallott szégyent K-1 500 méteren: a szám korábbi klasszisa talán egyesben már túl van a zeniten, de pontszerzésre (6. hely) így is képes volt a férfi szóló kajakosok szuper erősségű döntőjében.

Női kajak párosban a régi-új egységként startoló Paksy Tímea, Benedek Dalma K-2-es egy ezüstéremmel nyomatékosította, hogy a világ élmezőnyéhez tartozik. A győzelmet aligha hiányolhatjuk tőlük, miközben a kép árnyalása érdekében úgy módosítjuk állításunkat: nyerniük inkább jövőre kell. Említendő még, hogy az ifjú Sáfrán Mátyás a negyedik helyen végzett a C-1 500 méteres szám B döntőjében.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány a következőképp értékelt: "Sokan azt gondolják, hogy csak úgy felbukkannak a magyarok a kajak-kenu-vb-ken és máris előttük hever a világ. Nos, nekünk is meg kell küzdenünk minden egyes aranyért és kvótáért. Az akadályokat többségében most is sikerrel vettük. A versenyzők átérezték a kvalifikációs vb jelentőségét, és mind a három szakág jól teljesített.

A nőknél és a kenusoknál még szükségünk van egy-egy kvótára az olimpiára, amelyet a jövő évi Eb-n szerezhetünk meg, és a férfi kajakosoknál sem ártana még egy. Az olimpiai egyes számokban szerzett első helyezéseknek, vagyis Kovács és Vajda sikerének különösen örülök, miként Kolonicsék ötszázas győzelmének is. Pihenésre egyelőre nincs sok lehetősége a válogatottaknak, hiszen szerdán utazunk Pekingbe az előolimpiára."