Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vasárnapig Duisburg ad otthont az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságnak, a német város 1979, 1987 és 1995 után negyedszer ad otthont a síkvízi szakág legnagyobb seregszemléjének. Az idei viadalon - rekordot jelentően - 90 ország 852 sportolója indul. Kajak-kenusaink számára a vb szolgáltatja az első alkalmat arra, hogy kvótát szerezzenek a jövő évi, pekingi olimpiára. Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya - már-már szokásos módon - 6-7 aranyérem megszerzését tűzte ki célul csapata elé.

A kajakosok és kenusok számára a csütörtökön kezdődő duisburgi világbajnokság szolgáltatja az első alkalmat arra, hogy kvótát szerezzenek a jövő évi, pekingi olimpiára. A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy az ötkarikás játékokon nem az indul el egy adott versenyben, aki a kvótát kiharcolta.

Hölgyválasz - Janicsék vb-s várakozásai:


Egy sportoló több számban is indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet (tehát amennyiben például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, azzal kvalifikálja mindkét hajót, de nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez).

Az az egység, amely egy adott számban kvótát szerzett országának a vb-n, a kontinentális viadalon (a magyarok esetében a jövő évi, milánói Eb-n) - más összetételben - ismét harcba szállhat ugyanabban a számban, így további versenyzői kvótákat gyűjthet.

Ezt várják Kolonicsék - kattintson és figyeljen!


A kajak-kenu olimpiai kvalifikációs menete:

Versenyszámok: női k-1, k-2, k-4 500 m, férfi k-1, k-2 500 m, illetve k-1, k-2, k-4 1000 m, valamint c-1 és c-2 500 és 1000 m - összesen 12 szám

Összlétszám: 246 versenyző, 172 férfi és 74 nő

Indítható egységek/versenyzők egy országból: versenyszámonként 1 hajó/maximum 23 fő

Kvalifikációs helyek hajóosztályonként
Hajóosztály, hajó/fő, vb, Eb, további regionális versenyek
férfi k-1 1000 m 14/14 8 2 4
férfi k-2 1000 m 10/20 6 2 2
férfi k-4 1000 m 10/40 6 2 2
c-1 1000 m 12/24 6 2 4
c-2 1000 m 10/20 6 2 2
férfi k-1 500 m 14/14 8 2 4
férfi k-2 500 m 10/20 6 2 2
c-1 500 m 12/24 6 2 4
c-2 500 m 10/20 6 2 2
női k-1 500 m 14/14 8 2 4
női k-2 500 m 10/20 6 2 2
női k-4 500 m 10/40 6 2 2

Kvalifikációs versenyek:
2007. augusztus 9-12.: Duisburg - világbajnokság
2007. november 1-5.: Masinga Dam - afrikai kvalifikáció
2008. március 12-16.: Penrith - óceániai kvalifikáció
2008. május 9-11.: Komacu - ázsiai kvalifikáció
2008. május 15-18.: Milánó - európai kvalifikáció (Eb)
2008. május 17-18.: Montreal - amerikai kvalifikáció

A június végi-július eleji, spanyolországi Eb-t hat arany-, valamint hét-hét ezüst- és bronzéremmel zárta a magyar együttes, Angyal Zoltán szövetségi kapitány azt mondta: ezzel a mérleggel most is boldogan kiegyezne.

Angyal-exkluzív az [origo] kamerája előtt:


"Természetesen ezúttal az is nagyon fontos, hogy mind a 12 olimpiai számban megszerezzük a kvótát a jövő évi pekingi játékokra, hiszen ebben az esetben jövőre már nyugodtan készülhetnénk, nem kellene a kvalifikációs Európa-bajnoksággal foglalkoznunk" - fogalmazott Angyal.

Az ötkarikás számok közül háromban - férfi K-1 500 és 1000 m-en, illetve női K-1 500 m-en - az első nyolc között kell végezni a kvóta megszerzéséhez, a többi számban az első hat hely éri ugyanezt.

"A nevezéseket elnézve úgy gondolom, tíz számban nem jelenthet gondot az indulási jog kiharcolása, férfi K-1 és C-1 500 m-en azonban óriási csatára számítok, itt nagyon nehéz lesz elérni a célt" - tette hozzá a kapitány.

A viszonylag halványabb Eb-t követően a keret és a szereposztás kissé átalakult: a legfontosabb az, hogy a nőknél a Pontevedrában 500 m-en ezüstérmet szerzett négyes Benedek Dalmával erősített, a kvartettből Patyi Melinda került ki. Lényeges az is, hogy kenu egyes 500 méteren újoncként Sáfrán Mátyás indul Vajda Attila helyett. A nőknél 200 méteren párosban Patyi Melinda Paksy Tímea helyett Szabó Gabriellával ül össze. A férfi kajak szakágban 200-on Gyertyános Gergely az egyes és páros számban áll rajthoz, míg a négyes Boros Gergellyel kiegészülve száll vízre.

Kovács Katalin négy számban is indul a vb-n - K-1500-on is -, Janics viszont csak K-1 200-on, ami nem szerepel az olimpiai műsorban. A botrányos körülmények közt felbomlott olimpiai bajnoki címvédő Janics, Kovács duó helyett Paksy Tímea és Benedek Dalma lapátol majd 500 méteren.

Az idei magyar küldöttség 38 fős, kilenc női és 16 férfi kajakos, valamint 13 kenus alkotja az együttest.

A szombat-vasárnapi döntőket a Magyar Televízió élőben közvetíti.