Vágólapra másolva!
A Pakson zajló V. Marx György emlékverseny második fordulójában a két korábbi győztes, a svájci Viktor Korcsnoj és az indiai Pentala Harikrishna játszmája döntetlenül végződött. A torna doyenje, a 76 éves Korcsnoj félpontos előnnyel vezet. A paksi rangadót a világossal játszó Berkes Ferenc megnyerte Ács Péterrel szemben. A játéknap meglepetése, hogy a 13 éves kínai Hou Yifan legyőzte legifjabb nagymesterünket, a 20 éves Balogh Csabát.

A nagymesterverseny második fordulójában a 2005-ös és a tavalyi viadal tornagyőztese, Viktor Korcsnoj és Pentala Harikrishna mérkőzött meg egymással. A rutinos Korcsnoj fölöslegesen nem élezte túl a küzdelmet, pozíciós csatája az indiai junior világbajnokkal izgalom nélkül lett döntetlen.

Tévedtek, akik békés partit vártak a paksiak két ászától, Berkes Ferenctől és Ács Pétertől. A vereséggel rajtoló Berkes javított, a szláv védelmű partiban fokozatosan játszotta túl klubtársát, aki idén a hazai arénában remek győzelemmel mutatkozott be Harikrishnával szemben.

A játéknap szomorú szenzációjaként Balogh Csaba szinte ellenállás nélkül vesztett a kínai női sakkozás ifjú csillagával, Hou Yifan ellen. Egy rosszul végrehajtott csere d5-ön, majd a sötét vezér barangolása gyorsan megpecsételte Csaba sorsát.

A 2. forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) döntetlen (Szláv védelem, 42)
Berkes Ferenc (magyar, 2597) - Ács Péter (magyar, 2530) 1 - 0 (Szláv védelem, 54)
Hou Yifan (kínai, 2523) - Balogh Csaba (magyar, 2568) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 32)

A verseny állása:
1-Viktor Korcsnoj 1,5 pont
2-5. Hou Yifan. Ács Péter, Balogh Csaba és Berkes Ferenc 1
6. Pentala Harikrishna 0,5

A 3. forduló párosítása:
Balogh - Korcsnoj
Ács - Hou Yifan
Harikrishna - Berkes

Hou Yifan (2523) - Balogh,Cs (2568)
Szicíliai védelem [B83]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 d6 6.Fe2 Hf6 7.0-0 Fe7 8.Fe3 Fd7 9.Hb3 a6 10.a4 Ha5 11.Hd2 0-0 12.f4 Fc6 13.Ve1 d5 14.Bd1 Fb4 15.exd5 Hxd5 16.Hxd5 Vxd5?!

Az állás lehetőségeinek túlbecsülése. 16...exd5 17.c3 Fd6 egyenlő pozícióhoz vezetett volna.]

17.Vf2 b5?

Forrás: [origo]


18.Hb3 Vf5 19.Hd4 Vg6 20.c3 Fe7 21.b4 e5 22.fxe5 Hb7 23.Hxc6 Vxc6 24.Vf3

A 13 éves kínai kislány a legegyszerűbb megoldást választotta. 24.Ff3 Vc8 25.Vg3 is jelentős fölényhez vezetett volna.

24...Vc7

Reménytelen volt a 24...Vxc3 25.Bd7 Fxb4 26.Bxb7 Vxe5 27.axb5 Bae8 28.Bxf7 Bxf7 29.Vxf7+ Kh8 30.Bf3 folytatás is.

25.axb5 axb5 26.Fxb5 Ba3 27.Bd7 Vxe5 28.Fd4 Vxb5 29.Bxe7 Hd8

Forrás: [origo]

30.Fxg7! Kxg7 31.Vf6+ Kg8 32.Be5 és sötét feladta

Korcsnoj,V (2610) - Harikrishna,P (2664)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 a6 5.Vc2 g6 6.Fd3 Fg7 7.Hf3 0-0 8.0-0 Fg4 9.He5 Fe6 10.cxd5 Hxd5 11.Hxd5 cxd5 12.Fd2 f6 13.Hf3 Fg4 14.Vb3 Vd7 15.Bfc1 Fxf3 16.gxf3 Hc6 17.Bc5 e6 18.Bac1 Bfc8 19.Kh1 Ff8 20.B5c2 Fd6 21.Bg1 He7 22.f4 Bxc2 23.Vxc2 Bc8 24.Vd1 f5 25.Vb3 Kf7 26.Bc1 Bxc1+ 27.Fxc1 h6 28.Fd2 Hc6 29.Kg2 Ve7 30.h3 Fb4 31.Fxb4 Vxb4 32.Vc2 Vd6 33.Vb3 Vc7 34.Vc2 Vb6 35.a3 Ke7 36.b4 Kd8 37.h4 Hb8 38.Vd1 Vc7 39.Ve1 Hd7 40.a4 Hf6 41.a5 He4 42.b5 és döntetlen

Berkes,F (2597) - Ács,P (2530)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.c5 Hbd7 6.Ff4 Hh5 7.g3 Hxf4 8.gxf4 b6 9.b4 bxc5 10.bxc5 Va5 11.Bc1 Bb8 12.Va4 Vxa4 13.Hxa4 Bb4 14.Hc3 f6 15.e3 g6 16.h4 Fg7 17.h5 gxh5 18.f5 e6 19.fxe6 Hf8 20.Hh4 Hxe6 21.Fd3 Ff8 22.Bb1 Bxb1+ 23.Fxb1 Hg7 24.He2 Kf7 25.Hg3 Fe7 26.Fd3 Fd7 27.Hhf5 Hxf5 28.Hxf5 h4 29.Bxh4 h5 30.Hxe7 Kxe7 31.Fxa6 Bb8 32.Kf1 Fg4 33.Kg2 Bg8 34.Kh2 Ba8 35.Ff1 Bxa2 36.Kg3 Ba1 37.Fg2 Fe2

Forrás: [origo]

38.f3 Ba3 39.Kf4 Ba1 40.Bxh5 Bg1 41.Bh7+ Kf8 42.Kg3 Fb5 43.Bc7 f5 44.Kf2 Bd1 45.Kg3 Bg1 46.Kf2 Bd1 47.Fh3 f4 48.exf4 Bxd4 49.f5 Bh4 50.Kg3 Bh6 51.Fg4 d4 52.Kf4 d3 53.Bd7 Bf6? 54.Fh5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa