Vágólapra másolva!
Pozitív lett Iban Mayo doppingtesztje a vasárnap befejeződött Tour de France-on. A spanyol kerekesnél EPO használatát mutatták ki.

Az eredményről a nemzetközi szövetség (UCI) értesítette a 29 éves versenyző csapatát, a Saunier Duvalt, amelynek vezetői azonnali hatállyal felfüggesztették engedélyét, s egyben jelezték, amennyiben a B próba is megerősíti az első teszt eredményét, kizárják a kerekest a csapatból. Mayóra kétéves eltiltás vár.

A múlt keddi pihenőnapon ellenőrzött Mayo, aki a botrányoktól kísért francia körversenyen a 16. helyen végzett, a harmadik lebukott az idei Touron. Előtte a kazah Alekszandr Vinokurov és az olasz Cristia Moreni doppingtesztje lett pozitív.

Mindeközben Patrik Sinkewitz lemondott arról, hogy nyilvánosságra hozzák B próbájának eredményét. A 26 éves német kerékpárost június 8-án ellenőrizték, s a teszt magas tesztoszteronszintet mutatott ki nála.

Sinkewitz az idei Tour de France körüli botrányok egyik kulcsfigurája volt. A nyolcadik szakasz után ütközött egy nézővel, súlyos arcsérüléssel kórházba került, műteni is kellett. Ezután derült ki, hogy még a francia körverseny előtt doppingolt. Csapata, a T-Mobile felfüggesztette versenyzői engedélyét, az eset kapcsán a német állami ARD és ZDF televízióadó pedig bejelentette: amíg Sinkewitz ügye nem tisztázódik, addig nem számol be a Tour de France híreiről.

A kerekes a nap folyamán részletes beismerő vallomást tett doppingolásáról: "A Jenapharm cég által előállított tesztogélt használtam, amely a tesztoszteronhiányt hivatott pótolni, és bőrön át szívódik fel. A kemény edzések után gyorsabban regenerálódtam vele. Meggondolatlanul és ostobán a franciaországi edzőtáborban a doppingkontroll előtti estén titokban bekentem vele a felkaromat anélkül, hogy számoltam volna a következményekkel.

Mélységesen sajnálom, hogy felelőtlenül viselkedtem a csapatommal, társaimmal, a szponzorokkal és az egész sportággal szemben, mert e szer nélkül is képes lettem volna megfelelő teljesítményt nyújtani. Minden segítségemet felajánlom a német szövetségnek, és eltiltásom után szeretnék bekapcsolódni a megújult kerékpársportba" - áll Sinkewitz nyilatkozatában.

A T-Mobile a hír hallatán úgy döntött, hogy minden kapcsolatot megszakít a német versenyzővel. "Ez az ügy számunkra egy pozitív doppingtesztet jelent, aminek az a következménye, hogy haladéktalanul kirúgjuk őt" - közölte Christian Frommert, az istálló szóvivője.

Szintén friss "doppinghír", hogy egy számítógépes kalóz felajánlotta a B. T. című dán bulvárlapnak, eladja a Tour de France-tól visszaléptetett Michael Rasmussen internetes levelezését. Ezt az újság sportrovatának vezetője árulta el.

Peter Brüchmann egyben jelezte, hogy visszautasították a hacker ajánlatát, ám az illető elmondta nekik, hogy mindenképpen nyilvánosságra akarja hozatni a Touron sokáig vezető kerekes e-mailjeit, amelyből kiderül, hogy hol tartózkodott júniusban.

A doppinggyanúba keveredett 33 éves sportolót a múlt szerdán, a 16. szakaszon aratott győzelmét követően zárta ki csapata, a Rabobank, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén.

A versenyző állítólag a Rabobank vezetőinek beismerte, hogy korábban nem mondott igazat, később egy lapinterjúban mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban. Rasmussen mexikói tartózkodására hivatkozva úszott meg két doppingellenőrzést is, május 8-án és június 28-án.

Vinokurov ügyében sem nyugodtak meg a kedélyek, a pozitív A és B próba ellenére a kazah sporttisztségviselők szerint nem doppingolt a Tour de France-on lebukott és az Astana csapatából kizárt sztár.

"Nem hiszem el, hogy tiltott szerekkel élt volna, az egész ügy az esése utáni kezelés következménye. Még mindig sokkos állapotban van, és amúgy is rangon aluli lett volna számára egy doppinggal elért győzelem" - jelentette ki Kajrat Ajtekenov sportminiszter-helyettes.

Véleményéhez csatlakozott Alekszandr Antyisev, az ország kerékpárszövetségének ügyvezető igazgatója is: "Csakis a július 12-én elszenvedett bukása miatt lehetett mindkét mintája pozitív."

A kazah kormánypárt (Haza Pártja) választási kampányában részt vevő, 33 éves klasszisra - akinek az ellenőrzése során tiltott vértranszfúziós eljárást tártak fel - a szabályzat szerint 2009-ig szóló eltiltás vár.

Az Astana pedig bejelentette: a történtek miatt egyetlen augusztusi viadalon sem indítja versenyzőit. "Ezt az időszakot arra fogjuk felhasználni, hogy alaposan kivizsgáljuk az esetet" - áll az istálló közleményében.