Vágólapra másolva!
Egy eltévedt gerely találta el Salim Sidri francia távolugrót a római atlétikai Golden League-versenyen. Sidrit, akinek négy centi mélyen fúródott jobb oldalába a sporteszköz, azonnal kórházba szállították, ám szombaton már ki is engedték, miután a nagy ijedségen kívül súlyosabb baja nem volt. Sebét ellátták, öt öltéssel összevarrták, és az éjszakai megfigyelés után hazamehetett.

A "tettes" a finnek Európa-bajnoki ezüstérmese, az egymilliós fődíjért versenyben lévő finn Tero Pitkämäki volt, akinek gerelye messze szektoron kívül, a távolugrógödör mellett landolt, ahol Sidri melegített.

Ami a versenyt illeti: három nő, az amerikai 400-as Sanya Richards, honfitársa, a 100 gátas Michelle Perry és az orosz rúdugró, Jelena Iszinbajeva maradt versenyben az egymillió dolláros fődíjért.

Rómában Pitkämäki esett el jackpottól (akit láthatóan sokkolt a baleset), ugyanis őt a norvég Andreas Thorkildsen győzte le gerelyhajításban.

Nagy várakozás előzte meg a férfi 100-as versenyt is, amelyet a kisebb sérülése után visszatérő világcsúcstartó jamaicai Asafa Powell nyert meg fölényesen.

Eredmények, férfiak:
100 m (Golden League-szám): 1. Asafa Powell (jamaicai) 9.90 mp, 2. Derrick Atkins (bahamai) 10.02, 3. Churandy Martina (holland-antillai) 10.10

400 m: 1. LaShawn Merritt (amerikai) 44.44 mp, 2. Angelo Taylor (amerikai) 44.55, 3. Johan Wissman (svéd) 45.12

800 m: 1. Manuel Olmedo (spanyol) 1:46.00 p, 2. Samwel Mwera (tanzániai) 1:46.59, 3. Nadjim Manseur (algériai) 1:46.82

1500 m (GL): 1. Adil Kaouch (marokkói) 3:30.77 p, 2. Tarek Boukensa (algériai) 3:30.92, 3. Shadrack Korir (kenyai) 3:31.18

5000 m: 1. Sileshi Sihine (etióp) 13:01.46 p - világ idei legjobbja, 2. Eliud Kipchoge (kenyai) 13:02.10, 3. Mushir Salim Jawher (bahreini) 13:02.89

110 m gát (GL): 1. Anwar Moore (amerikai) 13.16 mp, 2. Dayron Robles (kubai) 13.17, 3. David Oliver (amerikai) 13.36

400 m gát: 1. Louis van Zyl (dél-afrikai) 48.24 mp, 2. Kerron Clement (amerikai) 48.26, 3. James Carter (amerikai) 48.31

távolugrás: 1. Andrew Howe (olasz) 8,12 m, 2. Miguel Pate (amerikai) 8,06, 3. Godfrey Mokoena (dél-afrikai) 8,02

hármas (GL): 1. Christian Olsson (svéd) 17,19 m, 2. Osniel Tosca (kubai) 17,10, 3. Danil Burkenya (orosz) 17,02

gerely (GL): 1. Andreas Thorkildsen (norvég) 88,36 m, 2. Tero Pitkämäki (finn) 86,09, 3. Breaux Greer (amerikai) 84,53

nők:
100 m (GL): 1. Torri Edwards (amerikai) 11.03 mp, 2. Me'Lisa Barber (amerikai) 11.11, 3. Tezzhan Naimova (bolgár) 11.14

400 m (GL): 1. Sanya Richards (amerikai) 49.77 mp, 2. Amy Mbacke Thiam (szenegáli) 50.15, 3. Natasha Hastings (amerikai) 50.34

800 m: 1. Kenia Sinclair (jamaicai) 1:59.45 p, 2. Mayte Martinez (spanyol) 1:59.74, 3. Janeth Jepkosgei (kenyai) 1:59.87

5000 m: 1. Mariem Alaoui Selsouli (marokkói) 14:36.52 p, 2. Kimberley Smith (új-zélandi) 14:49.41, 3. Jessica Augusto (portugál) 14:56.39

100 m gát (GL): 1. Michelle Perry (amerikai) 12.44 mp - világ idei legjobbja, 2. Josephine Onyia (spanyol) 12.67, 3. Susanna Kallur (svéd) 12.72

400 m gát: 1. Jana Rawlison (ausztrál) 54.91 mp, 2. Melaine Walker (jamaicai) 55.18, 3. Sandra Glover (amerikai) 55.38

magas (GL): 1. Blanka Vlasic (horvát) 2,02 m, 2. Kajsa Bergqvist (svéd) 2,00, 3. Ruth Beitia (spanyol) 1,98

rúd (GL): 1. Jelena Iszinbajeva (orosz) 4,90 m, 2. Katerina Badurová (cseh) 4,65, 3. Tatjana Polnova (orosz) 4,65