Vágólapra másolva!
Tatán Hetrovics Marcell nyerte a tornászok első válogatóversenyét, amelyen az Universiadéra készülők közül mind a hét aspiráns jó formát mutatott egy hónapnyi felkészülés után.

A Hetrovics Marcell, Hidvégi Vid, Czingli László, Fekete Levente, Rácz Attila, Szalontai István, Szilágyi András alkotta keretből várhatóan három vagy négy fő utazik az augusztus 9-én kezdődő bangkoki Universiadéra. Kerethirdetés július 25-én lesz, s a csapatban egyelőre csak Hetrovics helye biztos.

A stuttgarti olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő Európa-bajnok Berki Krisztián, valamint a vb-bronzérmes Gál Róbert az első hazai válogatón még nem indult, de a következőn - amelyre július 25-én 16 órakor Budapesten kerül sor - már ők is részt vesznek. Előtte azonban még július 17-én is lesz felmérő a keret számára.

A vb-n várhatóan Berki (lólengés), Gál (összetett) és Hetrovics (összetett) száll harcba az olimpiai kvótáért. Az edzőtáborok, a válogatóversenyek és a felmérők mellett Gál július végén, augusztus elején Romániában és Izraelben kap lehetőséget, hogy felmérje felkészültségi állapotát. Berki, illetve akik nem kerülnek be az Universiade-csapatba, augusztus elején Horvátországban versenyeznek.

A nők a nyár további részét is edzőtáborban töltik. A vb-szempontjából Böczögő Dorina, Korcsmáros Enikő és Gombás Laura érdekelt; a világbajnokságon a férfiakhoz hasonlóan a nőknél is három magyar induló lehet.

Eredmények, válogató:
1. Hetrovics Marcell 87,20
2. Czingli László 83.80
3. Hidvégi Vid 83.60