Vágólapra másolva!
Megvédte a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF) birtokolt nehézsúlyú világbajnoki övét Vlagyimir Klicsko, aki a szombati, kölni mérkőzés hetedik menetében technikai KO-val győzte le az amerikai Lamon Brewstert.

A 31 éves ukrán klasszis - aki 2006 áprilisa óta a cím birtokosa - harmadszor védte meg övét és 52. profi összecsapásán a 49. sikerét aratta. Ezen kívül revánsot vett Brewsteren, akitől profi pályafutása alatt elszenvedett három veresége közül az egyiket köszönhette 2004-ben.

"Három évet vártam erre a csatára" - mondta Klicsko. "Ez a meccs nagyon fontos volt a számomra, egyszerűen nem veszíthettem. Olyan magabiztos voltam a kezdés előtt, hogy tudtam: ma itt csak én nyerhetek."

Forrás: EPA

Klicsko az ehhez hasonló ütésekkel morzsolta fel Brewster erejét

Az ukrán óriás sikerének értékét növeli, úgy bokszolt, hogy az első menetben eltörött egy csont a bal kezének középső ujjában. A bajnok másodedzője, Jamen Ali Bashir elmondta: Klicskónak legalább nyolc hétig pihenni kell.

Egyértelműen ő volt a jobb. Mindent megtettem, úgy érzem, jól felkészültem, mégis simán megvert" - fogalmazott a mérkőzést követően Brewster.

A kölni gálának volt egy magyar szereplője is: az athéni olimpiát is megjárt, hétszeres magyar bajnok, nagyváltósúlyú Balog Vilmos pontozással nyerte hatmenetes mérkőzését német riválisa, Pietro D'Alessio ellen.