Vágólapra másolva!
Aranyérmet szerzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a genti vívó Európa-bajnokságon, miután a döntőben fölényesen legyőzte a lengyel csapatot.

Az egész nap magabiztosan menetelő magyar csapatban ezúttal Imre Géza és Boczkó Gábor mellett az eddig pihenő Kovács Iván jutott szóhoz, aki Kulcsár Krisztiánt váltotta.

A döntő nyitóasszóját - az Eb honlapja szerint - éppen Kovács vívta, aki 5-4-es vezetéshez juttatta a magyar gárdát, amelyben Boczkó három, míg Imre egy tussal nyerte első meccsét, így három pár után már viszonylag komolynak mondható, öt tus volt különbség a két csapat között (13-8).

A folytatás is hasonlóan alakult, igaz, Kovács "csak" tartotta a távolságot (15-10), Imre - kettővel - Boczkó pedig hárommal - azonban újra nyert, azaz az utolsó három párharc előtt 28-18 volt az állás.

Eldőlni látszott az összecsapás, főleg azok után, hogy az egyéniben nyolcadik Imre Géza 7-4-re hozta utolsó csatáját (35-21). A 14 tusos vezetésbe így még az is belefért, hogy Kovács Iván 5-8-cal zárja meccsét, hiszen a 40-29-ről kezdő, világranglista-vezető, Gentben ötödik Boczkó Gábor könnyedén tartóztatta fel Tomasz Motyka rohamait, így végül a magyar válogatott 45-33-as sikerrel védte Európa-bajnoki címét.

"Több szempontból is jól alakultak a dolgok" - kezdte értékelését Imre Géza az MTI érdeklődésére. "Egyrészt a lengyelekkel vívtunk a döntőben, nem pedig a franciákkal, akikkel már-már utálunk, másrészt az olimpiai kvalifikáció szempontjából komoly riválisaink közül több gyengén szerepelt, az ukránok és a spanyolok a negyeddöntőbe sem jutottak be, a németek hetedikek lettek, a franciák pedig harmadikok. A most elért eredmény mindenképpen számít majd a végén, jövő tavasszal, az Eb nem olyan, mint egy Világkupa, amit egy másikkal esetleg ki lehet váltani. Jól ment a vívás, egyedül az olaszok elleni mérkőzés volt a végén kicsit húzós, amikor csak egy találattal vezettünk, de szerencsére Boczkó Gábor megoldotta a feladatot. A lengyeleknek örültünk, tavaly szintén őket vertük meg a döntőben, idén pedig kétszer találkoztunk, és mindkét alkalommal mi nyertünk."

Európa-bajnok:
MAGYARORSZÁG (BOCZKÓ GÁBOR, IMRE GÉZA, KOVÁCS IVÁN, KULCSÁR KRISZTIÁN)
2. Lengyelország (Tomasz Motyka, Krzysztof Mikolajczak, Radoslaw Zawrotniak, Robert Andrzejuk)
3. Franciaország (Jérome Jeannet, Fabrice Jeannet, Ulrich Robeiri, Eric Boisse)