Vágólapra másolva!
Rafael Nadal ismét ötjátszmás mérkőzésen győzött: a második helyen kiemelt mallorcai izomember 0-2-ről fordított az orosz Mihail Juzsnyij ellen, így a tavalyi finalista már negyeddöntős. Szintén ott van a legjobb nyolc között Novak Djokovic is: a szerb tinédzser a 2002-ben győztes Lleyton Hewitt ellen nyert négy játszmában. Hewitt keményen küzdött, nagyon "odatette magát", ám tény: régi fénye mára kissé megkopott.

A hatodik helyen kiemelt szerb Ana Ivanovic nagy csatában legyőzte a tizennegyedikként rangsorolt Nicole Vaidisovát, s ezzel bejutott az elődöntőbe. A cseh játékosnak az utolsó játszmában 5:3-nál három meccslabdája volt, ám egyiket sem tudta értékesíteni, ettől pedig annyira elbizonytalanodott, hogy a hajrában már esélye sem volt a győzelemre. Az idei Roland Garroson döntős Ivanovic az első körben Czink Melindát búcsúztatta.

Ivanovic elődöntős ellenfele Venus Williams lesz, aki két játszmában, 1 óra 25 perc alatt győzte le Szvetlana Kuznyecovát. A háromszoros wimbledoni bajnok (2000, 2001, 2005) amerikai klasszis, aki pályafutása során hatodszor jutott négy közé Wimbledonban, végig nagyon magabiztosan teniszezett.

A szűnni nem akaró eső miatt a csütörtöki maradék programot péntekre halasztották. A világelső Roger Federer az első szettben 5:5-re áll a spanyol Juan Carlos Ferrero elleni negyeddöntőben, míg az amerikai Andy Roddick és a francia Richard Gasquet mérkőzése el sem kezdődhetett.

Eredmények, férfi egyes:
nyolcaddöntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Juzsnyij (orosz, 14.) 4:6, 3:6, 6:1, 6:2, 6:2
Djokovic (szerb, 4.) - Hewitt (ausztrál, 16.) 7:6 (10-8), 7:6 (7-2), 4:6, 7:6 (7-5)
Berdych (cseh, 7.) - Björkman (svéd, 19.) 6:4, 6:0, 6:7 (6-8), 6:0
Bagdatisz (ciprusi, 10.) - Davigyenko (orosz, 6.) 7:6 (7-5), 7:6 (7-5), 6:3

női egyes:
negyeddöntő:
Ivanovic (szerb, 6.) - Vaidisova (cseh, 14.) 4:6, 6:2, 7:5
V. Williams (amerikai, 23.) - Kuznyecova (orosz, 5.) 6:3, 6:4

Az elődöntőben:
Ivanovic - V. Williams
Henin (belga, 1.) - Bartoli (francia, 18.).