Vágólapra másolva!
Vadregényes tájak, szűk és kanyargós ösvények, kánikulával, szárazsággal, porral vagy éppen az esővel, sárral való harc; igazi kihívás a kerékpár nyergében ülve - ez a IV. Zemplén Hegyikerékpáros-maraton. A versenyt idén július 22-én rendezik, a helyszín változatlan: a Zemplén déli része, Mád-Mezőzombor határában a Bortó Panzió.

Ami az idei versenyen változott: a hosszú táv 85 km, a gyermekek biztonságos pályája 5 km-es. Ami új: minden induló pólót kap, és csoportos kedvezmény jár az előnevezőknek. Közös előnevezés esetén (ha egy összegben érkezik meg a nevezési díj) minden ötödik fő után egy személy ingyen vehet részt a versenyen.

S ami nem változott: a jó hangulat és a szervezők lelkesedése. A Hegyi Kerék Sportegyesület 2004 óta szervezi a Zemplén-maratont a Zempléni-hegység déli régiójában. Az idei IV. Zemplén Hegyikerékpáros-maratont 2007. július 22-én rendezik meg, de az indulóknak mindenképp érdemes már szombaton, 21-én elutazniuk a helyszínre. A versenyközpontot Mád és Mezőzombor határában, a Bortó Panziónál állítják fel a rendezők.

Forrás: [origo]

A rendezők kortól, nemtől és edzettségi szinttől függetlenül mindenki számára igyekeznek lehetőséget teremteni, hogy próbára tehesse magát, ezért négyféle (5, 30, 55, és 85 km) versenytávot jelöltek ki. A legrövidebb távon gyermekek indulhatnak. A 30 km-es táv viszonylag könnyen teljesíthető bárki számára, akár egész családok is végigmehetnek rajta. A középtáv kicsit komolyabb kihívást jelent, az igazán felkészült profi versenyzők pedig a hosszú távon tehetik próbára kitartásukat, erejüket, technikájukat, saját és - különösen esős nyár esetén - kerékpárjuk strapabírását.

Az elfáradt bicajosakat energiaital, ásványvíz, csoki, banán, keksz várja a frissítőpontokon, hogy legyen erejük a további kilométerekhez.

Forrás: [origo]

A rendezvényre ellátogatókat már 21-én szombaton is különböző programokkal (közös bicajozás a versenyzőkkel, családtagjaikkal és minden más érdeklődővel az EuroVelo 11/A útvonalának egy részén, csúcsmászás a Király-hegyen, ingyenes strandolás) várják a szervezők, tehát tartalmas hétvégéje lesz annak, aki a Zemplén-hegység déli régiójába látogat július utolsó előtti hétvégéjén.

Bővebb információt a viadal hivatalos oldalán találhat.