Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt Justine Henin három játszmában nyert Serena Williams ellen és bejutott az elődöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon. A másik Williams nővér, Venus ellenben sikerrel járt, és Marija Sarapova kiejtésével életben tartotta győzelmi reményeit.

Henin, akinek csupán a wimbledoni hiányzik a Grand Slam-trófeák közül, magabiztosan nyerte az első játszmát a kétszeres bajnok (2002, 2003) ellen. A folytatásban az amerikai, aki lábsérülése miatt bokától térdig bepólyálva játszott, hallatlan erőfeszítéssel küzdött és kihasználva riválisa gyakoribb megingásait, kiegyenlített. Az utolsó felvonásban Henin 5:1-re elhúzott, s bár a tengerentúli teniszezőnek volt még egy fellángolása, végül 1:45 óra alatt megnyerte a finálénak is beillő meccset.

Bejutott a legjobb négy közé Marion Bartoli is, aki a holland Michaella Krajiceket múlta felül három szettben. A francia játékos kedden a torna egyik nagy meglepetését okozta azzal, hogy kiejtette a végső sikerre is esélyes szerb Jelena Jankovicot. Bartoli az elődöntőben Heninnel mérkőzik. Eddig kétszer játszottak és mindkét meccset a belga nyerte.

Venus Williams még egy lépéssel hátrébb tart, de jó úton halad, ugyanis két játszmában, 1 óra 29 perc alatt legyőzte Marija Sarapovát, ezzel bejutott a negyeddöntőbe. A háromszoros wimbledoni bajnok (2000, 2001, 2005) amerikai klasszis végig irányított a meccsen, a 2004-ben győztes orosz játékos sokat hibázott és esélye sem volt a sikere. Az idősebb Williams testvér következő ellenfele egy másik orosz teniszező, Szvetlana Kuznyecova lesz.

A férfiaknál a tavaly döntős Rafael Nadal végre be tudta fejezni a szombaton elkezdődött mérkőzését a svéd Robin Söderling ellen, aminek megnyerésével bejutott a nyolcaddöntőbe. A háromszoros Roland Garros-győztes spanyol sztár öt szettben, a hatodik meccslabdáját értékesítve lépett túl keményen küzdő riválisán. A szerb Novak Djokovic ugyancsak nagy csatában verte a hosszas sérülések után visszatért német Nicolas Kiefert, míg az amerikai Andy Roddick diadalával már negyeddöntősnek mondhatja magát.

Egy brazil és egy ausztrál-zimbabwei duó megdöntötte a Taróczy Balázs, Heinz Günthardt legendás kettős rekordját: Marcelo Melo és Andre Sa a párosverseny második fordulójában 28:26-ra nyerte a döntő ötödik játszmát Paul Hanley és Kevin Ullyett ellen, vagyis 54 gém kellett a végső sikerhez.

Taróczyék 1985-ben 24-22-re nyertek az ötödik játszmában a Paul Annacone, Christo van Rensburg duó ellen, ez pedig nyolc játékkal kevesebb. A szerdai meccsen összesen 102 (5:7, 7:6, 4:6, 7:6, 28:26) gémet játszottak, amely szintén csúcs, és 5 óra 58 perc elteltével nyújtottak kezet egymásnak a riválisok.

Utóbbi csak a második az örök rangsorban, mert tavaly az egyik párosmérkőzés 11 perccel még ennél is tovább tartott. A Taróczy, Günthardt kettős 1985-ben megnyerte a párosversenyt Wimbledonban.

női egyes, nyolcaddöntő:
V. Williams (amerikai, 23.) - Sarapova (orosz, 2.) 6:1, 6:3

negyeddöntő:
Henin (belga, 1.) - S. Williams (amerikai, 7.) 6:4, 3:6, 6:3
Bartoli (francia, 18.) - Krajicek (holland, 31.) 3:6, 6:3, 6:2

férfi egyes, 3. forduló:
Nadal (spanyol, 2.) - Söderling (svéd, 28.) 6:4, 6:4, 6:7 (7-9), 4:6, 7:5
Djokovic (szerb, 4.) - Kiefer (német) 7:6 (7-4), 6:7 (6-8), 6:2, 7:6 (7-5)

nyolcaddöntő:
Roddick (amerikai, 3.) - Mathieu (francia) 6:2, 7:5, 7:6 (8-6)
Gasquet (francia, 12.) - Tsonga (francia) 6:4, 6:3, 6:4