Vágólapra másolva!
Tavaly augusztusi visszatérése után a negyedik mérkőzését is megnyerte Evander Holyfield, korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok. A 44 éves amerikai sztár ezúttal Lou Saveresét győzte le 10 menetben, egyhangú pontozással.

A texasi El Pasóban rendezett meccsen Holyfield szinte minden menetben jobb volt riválisánál, akire a kilencedik és a tizedik periódusban is számolni kellett.

"Lou a harmadik menetben egy felütéssel megfogott, de nem történt nagyobb baj. Az én szempontomból ez volt az egyetlen igazán nehéz momentuma a mérkőzésnek" - mondta a meccs után Holyfield (42 győzelem, 8 vereség, 2 döntetlen), aki újra megerősítette, hogy - a királykategóriában példátlan módon - ötödszörre is világbajnoki címet szeretne szerezni nehézsúlyban.

A 41 éves Saverese (46 győzelem, 7 vereség) az összecsapást követően bejelentette visszavonulását.

Továbbra is a japán Takefumi Szakata a WBA (Boksz Világszövetség) légsúlyú világbajnoka. A távolkeleti öklöző úgy maradt a kategória legjobbja, hogy vasárnap egyhangú pontozással verte a panamai Roberto Vasquezt a japán fővárosban rendezett címmérkőzésen.

Szakata pályafutásának 31. győzelmét aratta négy vereség és egy döntetlen mellett, ami pedig Vasquez profi mérlegét illeti, az eddigi 24 nyertes meccshez immár két elveszített csata társul.

Szintén a WBA-nél megtartotta a profi középsúlyban őrzött világbajnoki övét a német Felix Sturm, aki egyhangú pontozással győzte le a szombat esti stuttgarti csatában uruguayi kihívóját, Noe Tulio Gonzalez Alcobát.

Sturm - aki alig két hónappal az után lépett a kötelek közé, hogy sikerrel jutott túl ugyancsak címvédő meccsen a spanyol Javier Castillejón - 28. győzelmét aratta a hivatásosok között, s csupán két vereség csúfítja mérlegét. Alcobának 14 nyertes meccs (benne 7 KO) után ez volt az első veresége. A pontozók tizenkettő, nyolc, illetve négy ponttal látták a németet jobbnak.

Nagy József vereséget szenvedett az orosz Gyenyisz Inkintől az Universum Box Promotion szombati stuttgarti gáláján. A nagyközépsúlyú összecsapás az ötödik menetben ért véget, a magyar bokszolót számolás nélkül léptette le a mérkőzést vezető bíró, mert úgy ítélte meg, hogy Nagy nem képes már folytatni a küzdelmet.

A hibátlan mérleggel, 31 győzelemmel rendelkező Inkin ezzel megvédte a Boksz Világtanács (WBC) nemzetközi bajnoki - kisvilágbajnoki - övét. Nagy József viszont 17 nyert mérkőzés után elszenvedte profi pályafutása első vereségét.