Vágólapra másolva!
Szerdától vasárnapig a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont a Lékó Péter-Vlagyimir Kramnyik rapid sakkmérkőzésnek.

A párharc keddi sajtótájékoztatóján Káli Sándor, Miskolc polgármestere kiemelte, hogy az eseménysorozat három évvel ezelőtt kezdődött - 2005-ben az angol Michael Adams, tavaly az orosz Anatolij Karpov volt Lékó ellenfele -, azóta pedig az intelligens emberek játéka messzire vitte a borsodi megyeszékhely hírét. Lékó Péter Miskolc barátja, rendszeresen megfordul a településen, a Vlagyimir Kramnyik elleni párosmérkőzése pedig a sportág igazi mérföldköve lehet.

A nyolcjátszmás csata két résztvevője, a világbajnok Kramnyik és a világranglistán hetedik Lékó eddig kétszer játszott Magyarországon, 1992-ben és 2001-ben, legutóbb az orosz játékos 7-5-re nyert.

A magyar nagymesternek azért is van törlesztenivalója Kramnyikkal szemben, mert az orosz klasszis 2004-ben a svájci Brissagóban rendezett világbajnoki döntőben 7-7-es döntetlennel őrizte meg trónját vele szemben. Lékó szeretne visszavágni, de mint a sajtótájékoztatón elmondta, erre nincs garancia, Kramnyik egy éve fantasztikus formában van, szinte verhetetlen.

A párharcban pénteken szünnap lesz, ekkor közönségtalálkozót rendeznek.

A Miskolci Nemzeti Színházban este megtartották az esemény nyitóünnepségét, amelyen a teátrum művészei adtak pompás műsort, majd következett a sorsolás. Kramnyik húzta a világos figurát, így minden nap az orosz nagymester kezdi az első partit.

A program:
szerda: 1. parti (16.00), 2. parti (17.30)
csütörtök: 3. parti (16.00), 4. parti (17.30)
szombat: 5. parti (16.00), 6. parti (17.30)
vasárnap: 7. parti (16.00), 8. parti (17.30), díjkiosztó (19.00)