Vágólapra másolva!
A magyar férfi teniszválogatott megnyerte a szombati párosmérkőzést is a norvégok ellen a Davis-kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának első fordulójában, ezzel behozhatatlan előnyhöz jutott, Oslóban. A Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely kettős négy játszmában múlta felül a vendéglátók párosát.

Eredmény, Davis-kupa, Euro-afrikai zóna II. csoport, 1. forduló:
Norvégia-Magyarország 0-3 - állás a második nap után
Stian Boretti, Frederik Sletting-Johnsen - Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (4-7), 2:6

"Az első szettben már 4:0-ra vezettünk, ami párosban hatalmas előny, de onnan is sikerült vesztenünk. A másodikban viszont a norvégok adogathattak a játszmáért, és mi fordítottunk. Ezt követően jobbára mi irányítottunk, a fontos poénokat mi nyertük, ellenfeleink pedig a csihi-puhi teniszt erőltették" - mondta Bardóczky Kornél.

Pénteken játszották:
Stian Boretti - Kiss Sebő 6:7, 2:6, 6:1, 6:3, 1:6
Frederik Sletting-Johnsen - Bardóczky Kornél 6:4, 6:7 (5-7), 2:6, 5:7

Vasárnap 12 órai kezdettel a két egyessel fejeződik be a találkozó. Baranyi Szabolcs együttese a második körben hazai pályán Monacóval mérkőzik, miután a hercegség válogatottja megnyerte a párost és ezzel 3-0-s, behozhatatlan előnyhöz jutott az algériaiakkal szemben.

A találkozóra július 20. és 22. között kerül sor. A két csapat legutóbb 2005-ben Hódmezővásárhelyen mérkőzött, és a magyarok nyertek 4-1-re. A monacóiak akkor feladták a pályaválasztói jogot. Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges.