Vágólapra másolva!
A Póta Georgina, Tóth Krisztina duó ezüstérmet szerzett a női párosok versenyében a belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután a döntőben szoros csatában 4-3-ra kikapott a Szvetlana Ganyina, Viktorija Pavlovics orosz, fehérorosz kettőstől.

A Póta Georgina, Tóth Krisztina duó a fináléba úgy jutott be, hogy 0-3-as játszmaállásról fordított a német Elke Wosik, Wu Jiaduo kettős ellen. A rivális páros szinte percek alatt 2-0-s szettelőnyre tett szert, s a harmadik játszmában még a szerencse is mellé szegődött: úgy nyerte meg 12:10-re ezt a felvonást, hogy a magyaroknak volt játszmalabdájuk.

A németek 3-0-s vezetésük birtokában határtalan önbizalommal, táncolva, összeölelkezve mentek oda edzőjükhöz, miközben Téglás Péter szövetségi kapitány igyekezett lelket önteni a látszólag összetört Pótába és Tóthba. Mint később kiderült, ez fényesen sikerült, ugyanis ezután már csak a magyarok akarata érvényesült: a negyedik játszma 11:5, az ötödik 11:6, a hatodik 11:8 volt a javukra úgy, hogy a játék minden elemében jobbak voltak egyre idegesebbé váló vetélytársuknál.

A hetedik, döntő szett aztán elemi izgalmakat hozott: 9:9-ig együtt haladt a két páros (végig a magyarok vezettek), majd két német szerva következett. Wu Jiaduo két adogatásából azonban előbb Tóth, majd Póta ért el pontot, s ezzel 52 perces idegölő küzdelem végén a magyar páros boldogan ölelkezhetett össze, miközben a németek dühükben meg sem tudtak szólalni.

A magyar kettős döntőbeli ellenfele két védőjátékos, az orosz Szvetlana Ganyina és a fehérorosz Viktorija Pavlovics volt. Nagy lendülettel kezdtek a magyarok, s az első szett első felében rendre vezettek is. A két védő a lehető legnagyobb összhangban dobálta vissza Pótáék térfelére a labdákat, majd a játszma második felében a vezetést is átvette. Az első szettet 11:7-re nyerték Ganyináék.

A második felvonás elején nagyon megpörgették a játékot Pótáék, ráadásul ebben az időszakban amellett, hogy látványos és eredményes megoldásokat mutattak be, a szerencse is melléjük szegődött - két csuszát ütöttek. Szépen is játszottak, így a 11:3-as szettgyőzelem teljesen megérdemelt volt.

A harmadik játszma nem indult jól magyar szempontból, hiszen a döntő folyamán először az ellenfél szerzett három pontos előnyt (0:3), de innen hamar következett az egyenlítés. 3:3 után megint az orosz-fehérorosz kettős dominált, majd 10:6-os vezetésüket követően 12:11-nél Pótáék előtt volt a lehetőség a szett megnyerésére. A kiélezett végjátékot ezúttal nem a magyarok bírták jobban, így Pavlovics és Ganyina a 14:12-es játszmagyőzelemnek és annak örülhetett, hogy 2-1-re ők vezettek.

Forrás: MTI

Az Eb két legeredményesebb női versenyzője: Póth Georgina és Tóth Krisztina

A negyedikben a második szetthez hasonló eredményes játékkal pillanatok alatt egyenlített Tóth és Póta (11:7), majd magas színvonalú csatában az ötödik játszma is a magyaroké lett (11:8). A hatodik felvonásban - 9:9-nél - két labdára voltak az Európa-bajnoki címtől, Pavlovicsék azonban összekapták magukat és a hatodik, majd a mindent eldöntő hetedik szettet is 11:9-re nyerték.

A magyaroknak a vereség ellenére nincs okuk a szomorkodásra, hiszen mindketten remek mérleggel zárták a kontinensviadalt: csapatban aranyérmesek lettek, s a páros második helye mellett korábban - külön-külön - vegyespárosban bronzérmet nyertek. Ezzel a női mezőnyben ők lettek az egész Eb legeredményesebb játékosai. A piros-fehér-zöld küldöttség összesen egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel térhet haza a szerb fővárosból.

Tóth Krisztina: "Szép lett volna az újabb aranyérem, de ezúttal apróságok Ganyináék javára döntöttek. A döntőt megelőzően a legjobb négy között olyan meccsen nyertünk 4-3-ra a német Wu, Wosik duó ellen, hogy azt évek múlva is emlegetni fogják a sportág barátai. Már az is csoda, ahogy Wosikék ellen győzni tudtunk, az igazi mégis az lett volna, ha a döntőben is mi nyerünk. Kulcsmomentumnak bizonyult a döntő szett, amikor már mindkét páros minden lapját kijátszotta, de mégis Ganyináék paklijában maradt egyetlen ász. Mindent egybevetve természetesen elégedett vagyok azzal, amit Belgrádban elértem, és gőzerővel készülünk a zágrábi világbajnokságra."

Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya: "Az volt a baj, hogy a döntő szettben egyetlenegy alkalommal sem tudtunk vezetni. 3-2-es mérkőzésállásnál 9:9-nél ott volt a lehetőség, de összesítve az elődöntőt és a finálét, nincs hiányérzetem. Döntőben soha nem jó kikapni, de ezen a délutánon Európa legjobb védőpárosa nyert egy hajszállal egy olyan duó előtt, amely Eb-n most játszott először."

Eredmények:
női páros, elődöntő:
Póta Georgina, Tóth Krisztina - Wu Jiaduo, Elke Wosik (német) 4-3 (-6, -4, -10, 5, 6, 8, 9)
Szvetlana Ganyina, Viktorija Pavlovics (orosz, fehérorosz) - Wenling Tan Monfardini, Nikoleta Stefanova (olasz) 4-1 (-4, 6, 3, 10, 6)

döntő:
Szvetlana Ganyina, Viktorija Pavlovics (orosz, fehérorosz) - Póta Georgina, Tóth Krisztina 4-3 (7, -3, 12, -7, -8, 9, 9)

férfi páros, döntő:
Timo Boll, Christian Süss (német) - Lucjan Blaszczyk, Tan Ruiwu (lengyel, horvát) 4-1 (-8, 8, 4, 7, 10)

férfi egyes, döntő:
Timo Boll (német) - Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz) 4-1 (7, 7, 3, -8, 6).