Vágólapra másolva!
Vasárnap férfi tőrben a Csata DSE, női tőrben a Honvéd-Human Rent, férfi kardban a Vasas győzött a vívók csapatbajnokságán. A Nemzeti Sportcsarnokban lebonyolított kétnapos viadalon csak a Honvéd tudott duplázni, amely szombaton a férfi párbajtőrverseny aranyérmét is begyűjtötte.

Férfi tőrben a Csata DSE (Huszka Zsombor, Szabados Gábor, Berjozkin Anton, Kárpáthy Krisztián, Bernát Zoltán) számított a nagy esélyesnek, s az összeállításban Bernát Zoltán neve a fegyvernem szövetségi kapitányát takarja.

Egyben ő a Csata ügyvezetője is, aki a döntőben "természetesen" nem osztott szerepet magára, de az előcsatározásokba beszállt. Az aranyéremért a Csata az MTK-val (Mazza Lorenzo, Bíró Péter, Bojti Dániel, Széki Bence, Elbert András) mérkőzött, s a kék-fehérek váratlanul kemény ellenállást tanúsítottak: a válogatott gerincét adó Csata csak 45-41-re kerekedett felül.

Női tőrben a Honvédból (Knapek Edina, Varga Gabriella, Újlaky Virginie, Berta Adrienn) mindenki válogatott, s a döntőben a BVSC (Varga Katalin, Tóth Hajnalka, Révész Julianna, Batár Borbála, Katz Nikolett) ellen könnyedén, 45-19-re győzött. Itt a kuriózumot az jelentette, hogy Tóth és Révész eredendően párbajtőröző (előbbi csapatban világbajnok, idén Eb-ezüstöt nyert, utóbbi vb-ezüstérmes), ám egyesületüket segítendő ebbe a műfajba is beszálltak.

Azaz a döntőben csak Tóth vívott, mert Révésznek délután indult a repülőgépe, Londonba utazott, s a jegyen már nem lehetett módosítani. Amikor megrendelte, valószínűleg ő sem gondolta, hogy a tőrözők döntőjében érdekelt lesz... A Honvédban egyébként a vb-bronzérmes Knapek Edina a vívó-szakosztály vezetője, így ő duplán örülhetett.

Forrás: [origo]

A Honvéd győztes nőitőr-csapata: Knapek Edina, Újlaky Virginie, Varga Gabriella és Berta Adrienn

Az idei torinói vb-n bronzérmes Mohamed Aida nem indult a bajnokságon, "felmentést" kapott, s a címvédő MTK nélküle a dobogóról is lemaradt, csak az ötödik helyet szerezte meg. A csapat mentségére legyen mondva, akik vállalták a részvételt, már mind "amatőrök", valamennyien dolgoznak (Nattán Sarolta, Czeglédy Edina) vagy egyetemen tanulnak (Kovács Éva), és nem igazán tudtak felkészülni a versenyre.

A férfi kardozóknál - akárcsak tavaly - a Honvéd (Lontay Balázs, Márffy Géza, Fodor Kende) és a Vasas (Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Nagy Zsolt, Nagy Pál) csapott össze a döntőben. Egy éve meglepetésre a Honvéd nyert, most azonban az olimpiai ezüstérmes, s idén vb-második Nemcsikkel felálló angyalföldiek visszavágtak.

Bár a Honvéd 20-13-ra meglépett és a folytatásban is sokáig vezetett néhány tussal, 36-36-nál egyenlő lett az állás, az utolsó asszóra pedig Nemcsik már 40-38-as Vasas-vezetésnél lépett pástra Fodor ellen. A Honvéd-tábor reménykedett, hogy a kiváló csapatember Fodor képes fordítani, de Nemcsik gyorsan véget vetett az álmodozásnak; a Vasas 45-38-ra nyert.

A csapatbajnokságon csak a Honvéd-Human Rent tudott két aranyat nyerni (férfi párbajtőr, női tőr), az MTK-nak (női párbajtőr), a Vasasnak (férfi kard), az UTE-nek (női kard) és a Csata DSE-nek (férfi tőr) egy-egy elsőség jutott.

eredmények, férfi tőr:
az elődöntőben:
Csata DSE - Törekvés 45-37
MTK - Honvéd-Humán Rent 45-25

a 3. helyért:
Honvéd-Humán Rent - Törekvés 45-35

a döntőben:
Csata DSE - MTK 45-41

A végeredmény:
1. Csata DSE (Huszka Zsombor, Szabados Gábor, Berjozkin Anton, Kárpáthy Krisztián, Bernát Zoltán)
2. MTK (Bíró Péter, Mazza Lorenzo, Bojti Dániel, Széki Bence, Elbert András)
3. Honvéd-Humán Rent (Dubecz Ádám, Nagy András, Kórodi Zoltán, Szabados Kristóf)

női tőr:
az elődöntőben:
Honvéd-Humán Rent - Törekvés 45-31
BVSC - UTE-Selectrade 45-32

a 3. helyért:
UTE-Selectrade - Törekvés 45-39

a döntőben:
Honvéd-Humán Rent - BVSC 45-19

A végeredmény:
1. Honvéd-Humán Rent (Knapek Edina, Varga Gabriella, Újlaky Virginie, Berta Adrienn)
2. BVSC (Varga Katalin, Batár Borbála, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Katz Nikolett)
3. UTE-Selectrade (Csank Zsuzsa, Kreiss Fanni, Ladoczky Fanni, Tóth Anna, Gólya Fruzsina)

férfi kard:
az elődöntőben:
Vasas - Budavári VE 45-30
Honvéd-Humán Rent - BSE 45-40

a 3. helyért:
BSE - Budavári VE 45-44

a döntőben:
Vasas - Honvéd-Humán Rent 45-38

A végeredmény:
1. Vasas (Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Nagy Zsolt, Nagy Pál)
2. Honvéd-Humán Rent (Fodor Kende, Lontay Balázs, Márffy Géza)
3. BSE (Decsi Tamás, Kósa Miklós, Móczár Benjámin, Kocsis Zsolt, Császár Dániel)