Vágólapra másolva!
Berki Krisztián szombaton éjjel remekül szerepelt a tornászok Világkupa-döntőjében, a Sao Paulóban megrendezett versenyen lólengésben ezüstérmes lett.

A brazíliai Világkupa-döntőben az egyes szereken az évközi Vk-állomásokon legtöbb pontot szerzett nyolc versenyzői indulhatott, de több visszalépés is történt. Így például Gál Róbert sem utazott el a fináléra, pedig talajon az ötödik, ugrásban a hetedik helyen kvalifikálta magát. Világbajnoki bronzérmesünk Achillesín-műtétje után éppen ezen a két szeren, ami a lábat legjobban igénybe veszi, csak jövőre versenyezhet.

Ott volt viszont Sao Paulóban Berki Krisztián, s Európa-bajnokunk lólengésben az első helyen került be a döntőbe. A favoritnak azonban a kevesebb Vk-versenyen indult kínai Hsziao Csün számított, aki az idei aarhusi és a tavalyi melbourne-i vb-n is aranyérmes volt. (Berki Melbourne-ben a negyedik helyen végzett, az idei vb-n nem indult.) S Hsziao Csün meg is nyerte a Vk-döntőt, gyakorlatára 16,100 pontot kapott, de csak kevéssel előzte meg Berkit (16,025), aki mögött a harmadik helyen egy másik kínai klasszis, az olimpiai bajnok Teng Haj-bin (15,975), a negyediken pedig a vb-ezüstérmes ausztrál Sellathurai (15,800) végzett.

Berki így újra igazolta, hogy lólengésben a legszűkebb elit tagja, s egyúttal a jövő évi stuttgarti vb-n esélyes az aranyérem megszerzésére is. Mint ismert, a sportág olimpiai kvalifikációs rendszeréből adódóan azáltal, hogy válogatottunk nagyon gyengén szerepelt az idei vb csapatversenyében, Berki csak abban az esetben juthat ki a pekingi ötkarikás játékokra, ha jövőre világbajnok lesz...

"Jobb évzáró versenyt nem is kívánhattam volna! Nagyon örülök ennek az eredménynek, reálisan is a második helyre vártam magam. Úgy érzem, kifejezetten összeszedetten tornásztam, és mindent kiadtam magamból" - nyilatkozta Berki Krisztián.

A Világkupa-döntő első napján a férfiaknál talajon a brazil Hypolito (16,050), gyűrűn a venezuelai Carmona (16,300), a nőknél ugrásban a kínai Cseng Fej (15,600), felemáskorláton a brit Tweddle (16,300) győzött.