Vágólapra másolva!
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége örökre eltiltotta Dobos Gábort, aki májusban másodszor akadt fenn a doppingellenőrzésen.

A sprinternél a május 27-én, Rigában leadott mintából mutatták ki, hogy tiltott teljesítményfokozót használt. Először 2000 februárjában produkált pozitív eredményt, s bár a MASZ megszüntette ellene az eljárást, a nemzetközi szövetség (IAAF) 2002-ig eltiltotta. Visszatérése után a 2003-as fedett vb-n 60 méteren az ötödik helyen végzett.

A MASZ egy másik határozatban jóváhagyta a fegyelmi bizottság korábbi döntését, és egyformán két évre tiltott el három lebukott pécsi versenyzőt: a diszkoszvető Varga Roland, a gerelyhajító Horváth Gergely és a futó Pauer Géza a júliusi országos bajnokságon produkált pozitív tesztet.