Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentette, hogy a szeptemberi, stuttgarti Világdöntőn egy versenyző doppingtesztje pozitív eredményt hozott, a vétkes nevét ugyanakkor még nem hozták nyilvánosságra.

"Hamarosan bejelentjük, kiről van szó" - nyilatkozta Pierre Weiss főtitkár az IAAF vezető testületének monacói ülését követően.

A sportvezető hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban csak ez az egy eset történt, így az augusztusi, pekingi junior-világbajnokság, a szeptemberi, athéni Világkupa, valamint az októberi, debreceni utcai futó-világbajnokság is "tiszta" volt. A találkozón bejelentették: a tavalyi 2347 doppingteszt közül 39 hozott pozitív eredményt.