Vágólapra másolva!
Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor egészen pontosan tudják, milyen feladatuk lesz az következő két esztendőben. A rutinos és a feltörekvő versenyző kajakpárosának az 1000 méteren szerzett vb-aranyérme, valamint az 500 méteren elért harmadik helye végképp kijelölte az utat: a pekingi olimpiáig e két számban érdemes lapátolniuk.

A páros vízen mutatott összhangja a parton is tökéletesnek hat, jóllehet két teljesen eltérő habitusú sportolót terelt egységbe a sors. "Hiába idősebb nálam Kamera, a megfontoltabb én vagyok, ő pedig az az izgő-mozgó, nyughatatlan típus. Azt hiszem, erre mondják - emberileg is jól kiegészítjük egymást" - magyarázta Kucsera Gábor.

A Domino-Honvéd 24 éves versenyzője már tavaly ősszel is biztosan ráérzett a meglelhető összhangra, tudniillik egy friss világbajnok, jelesül a Kökény Rolanddal alkotott párosból szállt ki azért, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, Kammerer Zoltán állandó társa legyen. A Győri VSE kajakozójának tapasztalata garanciát jelentett számára, ugyanakkor két apróság ekkor még zavarhatta (volna). Egyrészt Kammererrel ötszáz méteren már 2005-ben is együtt lapátolt, ám ezen a távon csak vb-negyedik helyezésre voltak jók, másrészt Kammerer tízéves felnőtt pályafutása során párosban még sosem nyert világbajnoki aranyat. Mint tudjuk, mindez egészen a közelmúltban véget ért szegedi világbajnokságig volt csak igaz.

"Sok rizikó nem volt a váltásban, mert rögtön éreztem, hogy jobbak lehetünk, mint Kökénnyel. Ugyanakkor örültem annak, hogy volt párostársam is világbajnok lett a Maty-éren a négyessel" - mondta Kucsera.

Forrás: MTI

Kammerer kicsit döcögősebb kezdésre emlékszik (az eltérő habitus, ugyebár): "Elég mélyről indultunk. Sok munkával tettük működőképessé ezt a párost, amelyet utóbb egy olyan nagy házhoz hasonlítanám, mely hiába áll nehéz terepen, biztos, megingathatatlan alapokra épült."

Kammerer Zoltán a magyar kajak-kenu sport olimpiai rekordere, minthogy Storcz Botonddal együtt három aranynál tart, s előbbi versenyző állítja, kettejük párosa egy hónap alatt ért a csúcsra, ám több igazán nagy eredmény nem adatott nekik. Ez az ötkarikás győzelem fényében nem is oly végezetes probléma, ráadásul Kammerer pontosan érzi, hogy Kucsera Gáborral még többet elérhet.

A közös sikerek iránti vágyat a másik fél is erősíti: "Junior versenyzőként még egyesben nyertem Európa-bajnokságot, és a felnőttek közé lépve is szóló kajakos karriert terveztem, de a jelenlegi párost a világ minden kincséért sem kockáztatnám" - szögezte le Kucsera. - A világbajnokság megmutatta, hogy ha azt nyújtjuk, amit tudunk, akkor nem a dobogóra való felkapaszkodásért kell küzdenünk, hanem az aranyért."

A páros ezer méteren eredményesebb, de Kammerer és Kucsera az ötszáz méteren az ezredforduló óta egyeduralkodó, német Rauhe, Wieskötter duót is igyekszik felülmúlni. "Az Eb-n már csak egy hajszállal kaptunk ki tőlük, úgyhogy lehet keresnivalónk" - jelentette ki Kammerer, majd hozzáfűzte: "Két dolog biztat: Rauhéék egyrészt már évek óta a csúcson vannak, és nehéz lesz a formájukat még két évig tartósítani, másrészt a mi egységünkben még ott van a fejlődés lehetősége, például a rajtunkon lenne mit javítani."

A világversenyeken begyűjtött ez évi négy érem (két arany, egy ezüst és egy bronz) azért nem tetszik rossz startnak.