Vágólapra másolva!
A szombati hat aranyérem után újabb hárommal gazdagodott a magyar kajak-kenu válogatott kollekciója a szegedi világbajnokságon. Az 500 méteres távokon ezúttal a hölgyek tettek ki magukért, kajak egyesben Benedek Dalma, párosban Kovács Katalin és Janics Natasa, négyesben pedig a Kovács, Janics, Fazekas Krisztina, Paksy Tímea kvartett végzett az élen. Emellett még egy ezüst, illetve két bronz is tarsolyba került. Délután akár minden idők legeredményesebb magyar vébéjének is örülhetünk.

Pincési László helyszíni tudósítása

Szeged külvárosa mellett a belváros is bedugult szombat este, a kajak-kenu világbajnokságról kiáramló tömeg elképesztő autós forgalmat okozott. A Maty-éren nagyon alulbecsült számadatok szerint is minimum tízezren szurkoltak a magyaroknak, ez a tömeg vasárnap kora reggel szépen visszaszállingózott a lelátókra.

Lehetséges, szabályváltozásra kellene kényszeríteni a nemzetközi szövetsége(ke)t, a tradicionális magyar sportágakban csakis Magyarországon szabadna világversenyt rendezni. Ezt bebizonyította a budakalászi öttusa-Eb is, s szintén bizonyít Szeged városa: amíg a csehországi Racicében maximum a pályabírók jelentették a "tömeget", addig Szegeden még az másik oldali lelátó is megtelt volna...

A délelőtti 500 méteres futamok B döntőiben egy magyar volt érdekelt, az újpesti Mike Róbert kenu egyesben a 4. (összesítésben tehát a 13. lett) lett, megelőzte őt a spanyol Cal Figueroa, a fehérorosz Zsukoszkij és a bolgár Georgiev is.

A nap első döntőjében tehát a szurkolók csak azt nézhették, hogy az Európa-bajnok orosz Makszim Opaljov képes lehet-e a világ csúcsára érni, esetleg valaki meglepi, például az Eb-második román Florin Miorncic, vagy a tíz évvel ezelőtti olimpiai bajnok cseh Martin Doktor. De nem, a vb-aranyat könnyedén nyerte az orosz, utolsó métereken mintha már kicsit ki is engedett volna...

Kajak egyesben az Európa-bajnok Benkő Zoltán az ötös pályán vágott neki a távnak, jól kapta el a rajtot, ám féltávnál már komoly hátrányt szedett össze ellenfeleivel szemben. Az aranyért nagyot csatázott a hármas pályán evező lengyel Marek Twardowski, illetve a kilencesen lapátoló orosz Anton Rjakov, végül a lengyel hajó orra érintette először a képzeletbeli célszalagot, Benkő csupán a hatodik lett.

A női színeket Benedek Dalma képviselte, aki Racicében ugyancsak kiválóan teljesítve aranyat nyert. Ezúttal egy nagy vetélytárssal kevesebbel kellett megküzdenie, a címvédő német Nicole Reinhardt nemhogy a fináléba nem jutott be, de a B döntőben is csak az utolsó, kilencedik lett. Dalma mellett azonban ott evezett az olasz legenda, Josefa Idem, aki féltávig még csak-csak szorongatta a Dunaferr versenyzőjét, a hajrában azonban nem volt kegyelem.

Dalma hajóhossznyival érkezett az utolsó öt bólyasorhoz, Idem és a kínai Cseng esélytelen volt, a magyar ezzel második szegedi vb-aranyát nyerte.