Vágólapra másolva!
Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu elismerte, hogy vétett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) doppingszabályai ellen és mindkét görög versenyző visszavonta kétéves eltiltása elleni fellebbezését.

A két futó a 2004-es athéni olimpia idején mulasztott el több doppingellenőrzést is. Kenteriszt és Tanut az athéni játékok nyitányának napján várták vizsgálatra, amin - a sokak szerint megrendezett - motorbalesetük miatt nem jelentek meg. A két atléta ezt követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 72 órás haladékával sem tudott élni sérülései miatt, ezért csak két nappal később ment el a meghallgatásra, amely után visszalépett a játékoktól.

A nemzetközi szövetség (IAAF) 2004 decemberében függesztette fel versenyzési jogukat, majd hosszú procedúra után, nagy meglepetésre, a görög szövetség felmentette őket.

Kenterisz 200 méteren Sydneyben olimpiai arany-, Tanu 100-on ezüstérmet nyert. Az IAAF közleménye szerint a sprinterek eltiltása idén december 22-én jár le.