Vágólapra másolva!
A francia Credit Agricole profija, Bodrogi László duplázott az országúti kerékpáros ob-n, ugyanis az egyéni időfutam után a vasárnapi mezőnyversenyt is megnyerte.

A férfiaknál 32 álltak rajthoz, akiknek hétszer kellett teljesíteniük a Mecsek hegységben kijelölt emelkedőkkel és lejtőkkel teli 28 kilométeres körpályát. Hatvan kilométer megtétele után Bodrogi a P-Nivós Arany Gáborral és a pécsi Ivanics Gergellyel tetemes előnyre tett szert, a trió körről körre növelte előnyét.

A hajrában Arany kissé leszakadt, így Bodrogi és Ivanics fej-fej mellett fordult a célegyenesre. Előbbi az utolsó 200 méteren kezdett hajrázni, sikerrel, ami az országúti bajnoki címet jelentette számára, három nappal az időfutam ob megnyerése után.

A nőknek két kört kellett megtenniük. A mosonmagyaróvári Király Mónika féltávnál tetemes előnyre tett szert, amit sikerült a célig megőriznie. Mögötte közel másfél perces hátránnyal ért célba Pulsfort Diana (FTC), aki a csütörtöki időfutamon szerzett aranyérmet.

eredmények, férfiak:
1. Bodrogi László (Credit Agricole) 5:20:44 óra
2. Ivanics Gergely (Pécs Cornix) azonos idővel
3. Arany Gábor (P-Nivo Betonexpressz) 1:01 perc hátrány

nők:
1. Király Mónika (Mosonmagyaróvár) 1:55:46
2. Pulsfort Diana (FTC) 1:24 perc hátrány
3. Fülöp Andrea (FTC) 3:22 perc hátrány