Vágólapra másolva!
Harmadik gyermeke, Csanád születését követően Nagy Tímea fokozatosan kapaszkodik vissza a párbajtőr-elitbe. Az év elején gyakorlatilag a nulláról kezdte a pontgyűjtést a világranglistán, de ma már a 32., s ezzel Hormay Adrien (5.) és  Szász Emese (25.) mögött jelenleg a harmadik számú magyar vívónő. A kétszeres egyéni olimpiai bajnok az elmúlt hét végén azonban kivételesen nem versenyen indult, hanem a Parlament előtti Kossuth téren egy több ezer gyermeket megmozgató egész napos rendezvény háziasszonya volt.

- Miként csöppent ebbe a feladatkörbe? - kérdeztük a sydneyi és athéni olimpia aranyérmesét, Kulcsár Győző tanítványát.
- Az ismertségem mellett ebben természetesen az is közrejátszott, hogy háromgyermekes édesanya vagyok. De egyébként is szívügyemnek tekintek minden olyan felkérést, amivel jobbá tehetjük a gyermekeink életét. S most éppen ilyesmiről volt szó. Már egy éve vagyok az ÖKO-GUM Kht. gondozásában működő Rugalmas Megoldás Alapítvány kuratóriumi elnöke, s az elmúlt hét végén arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy a jogszabályok ellenére még mindig rengeteg az elavult és veszélyes játékokból álló játszótér Magyarországon.

- No és hogyan demonstráltak Kossuth téren?
- Egy hatalmas, biztonságos játszótér felállításával. Ezernyolcszáz négyzetméternyi területet burkoltunk be eséscsillapító felülettel, amihez tizenötezer gumiabroncsot hasznosítottak újra. A gyerekek rengeteg új generációs játékot kipróbálhattak, s emellett bemutatókat is tartottunk számukra; Temesvári Andrea elhozta a teniszakadémiájának, Kiss Lenke pedig a kosársulijának a nebulóit. Szerencsére az időjárás is velünk volt, s mondhatom, hogy mindenki remekül érezte magát. A két lányom, Csenge és Luca rögtön közölték is, hogy másnap ugyanerre a játszótérre akarnak jönni. És nagyon elszontyolodtak, amikor mondtam nekik, hogy ez sajnos csak egy napra felépített játszótér. De bízom benne, ez az akciónk sok jó szándékú embert mozdít meg, hogy minél több helyen fogjanak össze a játszótereink biztonságosabbá tételéhez. Mindenesetre az alapítványunk idén már huszonöt új, vagy felújított játszóteret átadott. Ezek nagy része egyébként vidéken található.

- Önnek a heti családi programjában mennyi elfoglaltságot jelent a játszóterek felkeresése?
- Igazából mindennapos feladat lenne, de az edzések miatt többnyire beosztjuk a férjemmel, hogy mikor melyikünk megy a lányokkal. Csanád még kicsi, neki egyelőre járni kell megtanulnia, ám hamarosan eljön az ő ideje is.

- Említette az edzéseket. Könnyű volt visszarázódni a vívásba?
- Annyiban feltétlenül, hogy most nem sérültem meg, mint amikor Luca születése után kezdtem újra a vívást. Szép lassan jönnek az eredmények is. Az év elején a világranglistán csak az ötödik lapon voltam, most pedig már a másodikon vagyok. S bízom benne, hogy hamarosan az elsőn leszek, és ott bekerülök az első tizenhat közé. Jelenleg a harminckettedik helyen állok. Kicsit peches is voltam, mert a mezőny nagyjából mindig ugyanazokból áll, viszont én rendre azokon a versenyeken szerepeltem jobban, ahol a szerzett pontokat csak szimplán, és nem dupla szorzóval számolják el.

- Legközelebb hol indul versenyen?
- Havannában, mégpedig ezen a hét végén. Csütörtökön utazunk, egyéni és csapatverseny is lesz, s nagyon fontos lenne a jó szereplés, mert az itt szerzett pontok megint dupla szorzóval számítanak bele a világranglistába.

Fábik Tibor