Vágólapra másolva!
A kajak-kenuban Birgit Fischer vagy az atlétikában Merlene Ottey maga a megtestesül legenda, ezt a szerepet a gyorskorcsolyapályák világában egyértelműen Gunda Niemann-Stirnemann tölti be. A németek háromszoros olimpiai, 19-szeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok versenyzője - aki pályafutása során 19 világcsúcsot ért el! - hivatalosan ugyan a télen bejelentette visszavonulását, de nem maradna tátva a szánk, ha meggondolná még magát egy-egy viadal kedvéért.

Élsport negyven felett

Gunda Kleeman 1966. szeptember 7-én született Sondershausenben egy ötgyermekes családban, pályafutását a közeli Erfurtban kezdte meg, igaz, nem a jég világában. A kis Gunda ugyanis annál mozgékonyabb gyerek volt, semmint az általa unalmasnak vélt ovális pályán való körözgetés lekötötte volna (talán emiatt nem vált be úszóként sem), próbálkozott kerékpározással, asztalitenisszel, röplabdával és atlétikával is.

Utóbbiban kifejezetten tehetségesnek is tartották, 1982-ben például korosztályának NDK-bajnoka lett 300 méteres gátfutásban, 400-on, illetve a 4x400-as váltóban pedig a dobogó második fokára állhatott.

Végül mégis az Eissportclub Erfurt jelentette a végállomást. 1983 szeptemberében csatolt először a lábára korcsolyát, 1985-ben pedig ifjúsági szpartakiádot nyert Karl-Marx-Stadtban (a mai Chemnitzben), újabb két év elteltével pedig keletnémet bajnok lett 1000 és 3000 méteren. Ettől kezdve karriere fokozatosan ívelt felfelé, Gabrielle Fuss edző segítségével 1989-ben megnyerte első Európa-bajnoki aranyát, 1990-ben első Világkupa-győzelmét (és 3000 méteren első világcsúcsát) ünnepelhette, 1991-ben világbajnok lett Hamarban, 1992-ben pedig Albertville egyik királynője lett. A franciaországi olimpián 3000 és 5000 méteren sem talált legyőzőre, míg 1500-on ezüstöt akasztottak a nyakába.1997-ben, sorozatban harmadszor kapta meg a "Jég-Oscart", az év legjobbjának járó címet, míg 1999-ben a német szövetség az évszázad gyorskorcsolyázójává választotta.

Edzői kivétel nélkül úgy emlékeznek vissza rá, mint a vasakaratú, már-már férfiúi erővel és erényekkel megáldott versenyzőre, aki számára a győzelem mindennél fontosabb volt. Olyannyira, hogy amikor a holland Tonny de Jong megelőzte őt új típusú korcsolyájával az Eb-n, ő is az új, lengő élű típusra cserélte "cipőjét", átvette a stílust, s visszavette a kontinensbajnoki címet.

Gabi Fuss vezetőedzővel 1994 nyarán szakított, munkája irányítását előbb Stephan Gneupel (1994-2000), majd Klaus Ebert (2000-2005) vette át. A háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres olimpiai bronzérmes, 19-szeres világbajnok, 8-szoros Európa-bajnok és 19-szeres világcsúcstartó sportoló lánya megszületését követően még megpróbálkozott a visszatéréssel (noha 2002-ben visszavonult, s Salt Lake Cityben már a ZDF szakkommentátoraként dolgozott), de 2003-2004-ben már csupán pár jobb Világkupa-helyezésre futotta erejéből.

Születési idő:

1966. szeptember 7.

Születési hely:

Sondershausen (NDK)

Magasság, testsúly:

168 cm, 66 kg

Kiemelkedő eredményei:

háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres olimpiai bronzérmes, 19-szeres világbajnok, 8-szoros Európa-bajnok, 19-szeres világcsúcstartó

Család:

nős, férje, Oliver Stirnemann egyben a menedzsere is; lánya Victoria 4 éves
Klubjai: SC Turbine Erfurt (1981-89), ESC Erfurt e. V. (1989-2005)

Edzői:

Gabi Fuss, Stephan Gneupel, Klaus Ebert



Forrás: EPA

Az ominózus nyilatkozat után két nappal aztán váratlanul mégis jelezte, elég volt. "Hátfájdalmaim miatt sajnos nem tudom megvalósítani azt a tervemet, hogy ismét versenyeken induljak" - indokolt a 19-szeres világbajnok, aki Torinóba azért elutazott, igaz, már mint a német állami televízió szakkommentátora. Honlapjának nyitóoldalán is ezt hirdeti nagy büszkeséggel: a ZDF hasonló szerepet tölt be életében, mint az edzősködés. A nagy sikerek mellett pedig Erfurt városa is kellő tisztelettel emlékszik versenyzőjére, a városi csarnok 2001. december 23-as megnyitása óta ez áll a táblán: Gunda-Niemann-Stirnemann-Halle.

Ami a családi köteléket illeti, Gunda korán férjhez ment, ekkor vette fel Detlef Niemann keletnémet dzsúdós családnevét, ám a pár útjai 1994-ben szétváltak. A gyorskorcsolyázó ezután Oliver Stirnemann felesége lett 1997 júliusában, vezetékneve így bővült újabb taggal. A pár azóta is boldogan él együtt, 2002 májusában született meg kislányuk, Victoria.

Gunda Niemann-Stirnemann olimpiai eredményei:

1992 Albertville:

2 arany (3000 és 5000 m), 1 ezüst (1500 m)

1994 Lillehammer:

1 ezüst (5000 m), 1 bronz (1500 m)

1998 Nagano:

1 arany (3000 m), 2 ezüst (1500 és 5000 m)