Vágólapra másolva!
A 2004-ben US Opent nyert orosz Szvetlana Kuznyecova bejutott a negyeddöntőbe a párizsi francia nyílt teniszbajnokságon, honfitársának, Marija Sarapovának ugyanakkor a legjobb 16 jelentette a végállomást, csakúgy, mint a világranglista-vezető francia Amélie Mauresmónak. A férfiaknál világelső svájci Roger Federer viszont magabiztos győzelemmel jutott negyeddöntőbe, míg a horvát Ivan Ljubicic és Mario Ancic egyaránt ötszettes csatában kerekedett felül legutóbbi ellenfelén.

A Roland Garros korábban első, most már második vasárnapja hagyományosan az egyik legérdekesebb fejezete a bajnokságnak. Ekkor rendezik az összes női egyes mérkőzést a negyedik fordulóban, és a férfiaknál is már a negyeddöntőbe jutás a tét. Ezúttal még szombatról is maradt csemege a franciáknak, mert James Blake és a hazaiak új kedvence, Gael Monfils ütközete sötétedés miatt félbeszakadt. Az egyetlen szépséghibája a történetnek, hogy eredetileg a Philippe Chatrier-stadionban játszottak volna a felek, de Rafael Nadal majd ötórás meccse miatt felküldték őket az ötödakkora egyes pályára, és így ma ott folytatták. Ezt persze azok, akik az egyesre vettek belépőt, egy cseppet sem bánták.

Monfils az idei verseny "maratonembere", mindhárom mérkőzését öt játszmában nyerte: a nyolcadik kiemelt amerikai Blake ellen végül 6:2, 6:7, 7:6, 5:7, 6:4-re győzött. Ahhoz képest, hogy az idén nyert először mérkőzést a Roland Garroson a felnőttek között, nem akármilyen sorozatban van a 19 éves párizsi. Kérdés, mennyire gyorsan regenerálódik, mert most nincs pihenőnap, hétfőn tinirangadó vár rá, a szerb Novak Djokovic, vagy ő lehet negyeddöntős. Blake búcsúja azt is jelenti, hogy az idén egyetlen amerikai sem került férfi egyesben a legjobb 16 közé. Hol van már a Michael Chang, Jim Courier, Andre Agassi korszak. Az amerikaiaknál komoly válság van, legalábbis salakon, és a korábbi eredményeikhez képest.

A verseny nyolcadik napján remekeltek viszont a horvátok. Mario Ancic 3 óra 50 perces csatában nyert a hetedik kiemelt Tommy Robredo ellen (6:4, 4:6, 2:6, 6:4, 7:5), és került a férfiaknál elsőként a legjobb nyolcba, ahol Roger Federer vár rá. Ivan Ljubicic pedig a szombaton sötétedés miatt félbeszakadt maratonija után örülhetett, mert az argentin Juan Monacót - 0:2-es játszmaállásról fordítva - győzte le (4:6, 5:7, 6:3, 6:4, 6:2), igaz, ezzel ő még csak a tizenhatba jutott.

Az első kiemelt Roger Federer tavaly Hamburgban már visszavágott a cseh Tomas Berdychnek az athéni olimpián elszenvedett vereségért, de a húszéves prostejovi ellen soha senki nem mehet biztosra. Ha jó napja van, bárkit képes legyőzni, tavaly novemberben nem véletlenül maradt veretlen Párizsban, a Mestersorozat utolsó állomásán. Most játszmavesztés nélkül jutott a negyedik fordulóba, de ott esélye sem volt a svájci ellen (6:3, 6:2, 6:3).

A nőknél a negyedik fordulóban négy orosz, két-két belga és svájci, valamint egy-egy francia, olasz, amerikai, cseh, német, argentin, szlovák és izraeli küzdött a továbbjutásért. Az amerikaiak visszaesése itt is szembetűnő, de - enyhén szólva - a házigazdák sem lehetnek elégedettek.

Forrás: EPA

Sarapova elbúcsúzott a párizsi salaktól

A Suzanne Lenglen-stadionban Marija Sarapova kezdett: pont egy hete itt nyert, meccslabdáról fordítva az amerikai Mashona Washington ellen. Vasárnap könnyedén, két játszmában jobbnak bizonyulhatott volna Dinara Szafinánál, de az első szettben 5:4-ről, saját szerva, játszmalabdáról, a döntőben pedig 5:1-ről kapott ki. Rengeteget hibázott a szibériai, összesen 63 ki nem kényszerített rontást jegyeztek fel a neve mellé. Honfitársa, a nála egy évvel idősebb Szafina megérezte, hogy van keresnivalója, és végül 2 óra 34 perces mérkőzésen 7:5, 2:6, 7:5-re győzte le a legismertebb orosz teniszezőt. Szafina életében először jutott negyeddöntőbe Grand Slamen, a nyolc között a szentpétervári Szvetlana Kuznyecovával találkozik. A két orosz mellett Kim Clijsters is továbbjutott már a negyedik fordulóból a Roland Garroson.

Marija Sarapova ezzel befejezte a salakos szezont, legközelebb füvön, Birminghamben indul versenyen: "Nem sok mérkőzést játszottam az elmúlt hetekben. A meccsrutin hiányzik, és így nehéz jól szerepelni bármelyik Grand Slamen. Már kezemben volt a győzelem, csak be kellett volna fejeznem, és akkor hirtelen elkezdtem mindenfélén gondolkodni. Megvolt az esélyem, hogy a negyeddöntőbe jussak, de nem tudtam élni a lehetőséggel. A döntő szettben Szafinának nem volt veszítenivalója, ráadásul egy-két hibám után megérezte, hogy van keresnivalója. Az biztos, hogy továbbra sem mozgok száz százalékosan, de nem keresek kifogásokat, egyébként is sokkal jobban mozogtam, mint a korábbi fordulókban. Azért, mert kikaptam a tizenhat között a Roland Garroson, még bízom annyira magamban, hogy újra megnyerjem Wimbledont" - nyilatkozta Sarapova.

Az idén sem hódítja meg Párizst Amélie Mauresmo. A nőknél első kiemelt francia tizenkettedszer indult hazája nemzetközi teniszbajnokságán, de most is idő előtt búcsúzott. A másik három Grand Slam mindegyikén már legalább az elődöntőig eljutott, de a Roland Garroson képtelen megfelelni az elvárásoknak. Tény, hogy hihetetlen terhet raknak a vállára a szurkolók és a helyi sajtó képviselői egyaránt. Az első héten Mauresmo folyton arról beszélt, hogy úgy érzi, érettebb, mint korábban, kezelni tudja a helyzetet. Ehhez képest vasárnap délután a centerpályán nagyon csúnya vereséget szenvedett a cseh Nicole Vaidisovától.

A Nürnbergben született 17 éves prágai az első játszma végén még megremegett, pedig 2:5-ről harcolt ki a rövidítést. A folytatásban azonban "lelőtte" a pályáról esélyesebb ellenfelét (6:7, 6:1, 6:2). Nem számított a múlt, hogy januárban, Melbourne-ben, az Austral Open negyedik fordulójában 6:1, 6:1-re verte a floridai Bollettieri akadémián készülő, manöken termetű Vaidisovát.

"Tudtam, hogy gyorsabban és agresszívabban kell teniszeznem, mint legutóbb. Le kell rövidítenem a labdameneteket, mert a hosszabbakban ő a jobb. Sikerült megvalósítanom a taktikát, és még jól is adogattam. Nem úgy mentem fel a pályára, hogy nincs veszítenivalóm. Egy újabb legyőzendő ellenfélre, egy megoldandó feladatra készültem" - magyarázta boldogan a fiatal cseh, aki Párizs előtt pályafutása első WTA Grand Prix sikerét ünnepelte Strasbourgban.

"Nehéz elmagyarázni, hogy mi is történt velem pontosan. Fizikálisan engedtem le kicsit a második játszma elején. Az ütéseim rövidebbek, erőtlenebbek lettek, nem okoztak neki gondot, miközben ő egyre jobban teniszezett. A folytatásban nem tudtam váltani, visszaszorítani őt az alapvonal mögé, úgy játszani, mint például az első szettben. Egyértelműen ő irányított, azt hittem, többet fog hibázni, de sokat fejlődött az elmúlt hónapokban" - mondta Amélie Mauresmo csalódottan, de azt is megjegyezte, hogy ne salakon várják tőle a jó eredményt, mert az túl lassú az ő játékához.

A nőknél a negyeddöntőben már csak egy hely kiadó. Hetediknek a címvédő Justine Henin-Hardenne került a legjobb nyolc közé, könnyedén verve a 2004-es bajnok Anasztaszja Miszkinát (6:1, 6:4). Az utolsó szerepért Martina Hingis küzd az izraeli Shahar Peerrel. Némi meglepetésre kettejük mérkőzése 1:1-es játszmaállásnál szakadt félbe sötétedés miatt.

Eredmények:
férfiak, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Ljubicic (horvát, 4.) - Monaco (argentin) 4:6, 5:7, 6:3, 6:4, 6:2
Monfils (francia, 25.) - Blake (amerikai, 8.) 6:2, 6:7 (2-7), 7:6 (7-1), 5:7, 6:4
nyolcaddöntő:
Ancic (horvát, 12.) - Robredo (spanyol, 7.) 6:4, 4:6, 2:6, 6:4, 7:5
Federer (svájci, 1.) - Berdych (cseh, 20.) 6:3, 6:2, 6:3
Davigyenko (orosz, 6.) - Gaudio (argentin, 10.) 6:3, 6:4, 3:6, 6:3
Nalbandian (argentin, 3.) - Vassallo Arguello (argentin) 6:4, 6:4, 6:4

A férfi egyes nyolcaddöntőjének további párosítása:
Nadal (spanyol, 2.) - Hewitt (ausztrál, 14.)
Ramirez Hidalgo (spanyol) - Ljubicic (horvát, 4.)
Djokovic (szerb-montenegrói) - Monfils (francia, 25.)
Martin (spanyol) - Benneteau (francia)

nők, nyolcaddöntő:
Clijsters (belga, 2.) - Hantuchova (szlovák, 15.) 6:1, 6:4
Szafina (orosz, 14.) - Sarapova (orosz, 4.) 7:5, 2:6, 7:5
Kuznyecova (orosz, 8.) - Schiavone (olasz, 9.) 1:6, 6:4, 6:4
V. Williams (amerikai, 11.) - Schnyder (svájci, 7.) 4:6, 6:3, 6:2
Vaidisova (cseh, 16.) - Mauresmo (francia, 1.) 6:7 (5-7), 6:1, 6:2
Grönefeld (német, 13.) - Dulko (argentin, 32.) 6:3, 6:4
Henin-Hardenne (belga, 5.) - Miszkina (orosz, 10.) 6:1, 6:4
Peer (izraeli, 31.) - Hingis (svájci, 12.) - 3:6, 6:2-es állásnál sötétedés miatt félbeszakadt.

Siklós Erik