Vágólapra másolva!
Hiába játszhatott az esélytelen nyugalmával Czink Melinda a 2004-es párizsi bajnok Anasztázija Miszkina ellen, idegesen, sok hibával teniszezve 64 perc alatt 6:2, 6:4-re kikapott a tizedik kiemelt orosztól. A francia nyílt teniszbajnokság ötödik napján reggel még úgy tűnt, a fővárosba visszatért a tavasz, de délutántól megint az esőé és a nagykabáté lett a főszerep. A női egyesben címvédő Justine Henin-Hardenne szerencsésnek érezhette magát, mert ő még a hosszú esőszünet előtt befejezte a mérkőzését. Ezen az alapon Sebastien Grosjean, Tim Henman és Marcos Bagdatisz is elégedett lehetett, csak ők mindhárman kiestek.

Siklós Erik helyszíni jelentése Párizsból

Nem először mérkőzött magyarral a Roland Garroson Anasztázija Miszkina, 2003-ban ugyanitt Mandula Petra oktatta őt. Igaz egy évvel később ő nyerte a Suzanne Lenglen serleget, de azóta nem tudott hasonló sikert elérni. Tíz napja Isztambulban döntőt játszott, de az idén még nem nyert Grand Prix-t. Nem könnyű, de nem is verhetetlen ellenfél.

A lehető legrosszabbul kezdte a Miszkina elleni mérkőzést Czink Melinda a kettes pályán: pontot sem csinált az első adogatójátékában, majd a másodikban is csak kettőt. Ettől kezdve futott az eredmény után, de a játszma végére kezdett megnyugodni és egy-egy labdamenetben már olyan megoldásra is képes volt, ami jogosan kapott tapsot. A második szettben szinte végig teljesen egyenrangú ellenfele volt az orosznak, aki a meccs után azzal magyarázta a szorosabb eredményt, hogy túlságosan sietett.

"Úgy mentem fel a pályára, hogy nincs veszíteni valóm, de így is izgultam az elején. Játékban nincs akkora különbség közöttünk, de ő magabiztosabb, jobban hisz önmagában, 0:40-nél kettős hiba helyett ászt üt, egyszerűen nagyobb az önbizalma. Ha valaki megnézi a mérkőzés statisztikáját, láthatja, hogy több pontot érő ütésem volt. Igaz a ki nem kényszerített hibákban is vezettem, de végig én domináltam, mozgattam, ő pedig futott a labda után. Ha kevesebb hibával tudtam volna teniszezni, másképp is alakulhatott volna ez a meccs. Talán többet kellett volna felmennem a hálóhoz, mert ahányszor előre mentem, annyiszor nyerte a pontot. Először játszottam vele, nem tudtam igazán, mire számítsak ellene. Másodszorra biztos, hogy sok mindent másképp csinálnék.

Az biztató, hogy három éve Davenporttól úgy kaptam ki, semmi esélyem nem volt, az olimpián Venus Williams ellen szintén nem volt semmi esélyem, tavaly Mauresmotól kikaptam, de már volt valami keresni valóm és most azért vesztettem, mert magamat vertem meg. Én vagyok most a legjobb magyar, én érem el a legjobb eredményeket, de az igazi célom, hogy bekerüljek az első ötven közé. Az biztos, hogy az idei szezonom sokkal jobb, mint a tavalyi"- értékelt a mérkőzést követően Czink Melinda.

Miszkina a harmadik fordulóban a szerb Ana Ivanovic ellen mérkőzik. Kuhárszky Zoltán korábbi tanítványa kirobbanó formában teniszezik, az első két mérkőzésén mindössze öt játékot vesztett.

Két napja hiába vár a bemutatkozásra Martina Navratilova. A női párosban hetedik kiemeltként induló élő legenda október 18-ig készítette el az idei programját. Azon a napon ünnepli az 50. születésnapját! Szerda után csütörtökön is elmosta az eső Navratilova meccsét. Nem lehettek boldogok azok a szurkolók, akik reggel még dörzsölték a kezüket és a szerencse fiainak érezték magukat, mert a Suzanne Lenglen-stadionba vettek jegyet.

Itt lépett volna pályára Kim Clijsters és Rafael Nadal is. A belga mérkőzését már a délutáni eső alatt törölték, míg a címvédő spanyol fellépése sötétedés miatt maradt el. A franciák szomorúságát csak fokozta, hogy itt búcsúzott Sebastien Grosjean és Emilie Loit. Az igazi meglepetést az egykori elődöntős Grosjean veresége jelentette, mert a selejtezőből érkezett argentin MartinVassallo Arguello még csak a veszélyes sötét ló kategóriába sem tartozik.

El is dobta magát a salakon, amikor 1:2-ről fordítva, az ötödik játszmában 6:2-re legyőzte a gallt. Azért, hogy a tízezres betonkatlan lelkes közönsége ne teljesen csalódottan, fejét lehajtva távozzon, a hazaiak új, különleges harcosa, az önmagát és a publikumot is folyamatosan tüzelő, hergelő, helyenként extázisban játszó, "nadalos" bicepsszel bíró tizenkilenc éves Gael Monfils látványos, maratoni csatában jobbnak bizonyult a belga Dick Normannál. Így már megbocsátották a szurkolók, hogy Nadalról és Clijstersről lemaradtak- pedig biztos volt köztük olyan, aki csak mára tudott jegyet venni a Roland Garrosra.

Idő előtt búcsúzott Párizstól az idei melbourne-i hős Marcos Bagdatisz. "Nagyon szerettem volna jól játszani itt, ezért is vagyok csalódott. Még mindig túl sok kérdés, gondolat kavarog a fejemben mérkőzés közben. A labda helyett arra gondolok, mit fognak mondani az emberek. Sokat dolgozom, keményen edzem, jól is megy a játék, de fejben még nem tudtam feldolgozni mindazt, ami Ausztráliában történt"- árulta el vereségének az okát a szimpatikus ciprusi.

A huszonnégy éves francia Julien Benneteau-t nem érdekelte különösebben Bagdatisz mentális gondja, örült, hogy 3:6, 6:4, 6:3, 6:7, 6:4-re legyőzte őt és készül a cseh Radek Stepanek ellen. Az utolsók között iratkozott fel a csütörtöki győztesek listájára a negyedik kiemelt Ivan Ljubicic. A horvát négy játszmában verte a spanyol Oscar Hernandezt, márpedig a Roland Garroson spanyol ellen nyerni mindig értékes siker, ráadásul Ljubicic így nyugodtan aludhat, mert nem szakadt félbe a meccse úgy, mint jó néhány kollégájának.