Vágólapra másolva!
Szabó Katalin országos csúccsal nyerte a normálsúlyúak versenyét, a férfiak könnyűsúlyú kategóriájában pedig az éppen Ausztráliában edzőtáborozó Varga Tamás bizonyult a legjobbnak az evezősök ergométeres országos bajnokságán, amelyre ezúttal a budakalászi sportcsarnokban került sor.

Szabó 6:52.5 perc alatt húzta le a 2000 m-es távot, s ezzel saját, 2004-ben felállított 6:53.9 perces rekordját adta át a múltnak. A nőknél könnyűsúlyban a favorit Alliquander Anna győzött.

Az erősebb nem normálsúlyú versenye rendkívül kiélezett csatát hozott: végül a kétpárban kétszeres világbajnok, címvédő Haller Ákos nyert régi-új párostársa, Pető Tibor, valamint Kónya Gábor előtt.

A könnyűsúlyúak viadalán rendhagyó módon az internet is főszerepet kapott: a tavaly ebben a súlycsoportban kétpárban vb-aranyérmes Varga, valamint párja, Hirling Zsolt ugyanis éppen Adelaide-ben készül a szezonra, s ők onnan teljesítették a versenyt. Varga így furcsa módon egy másik földrészről védte meg tavalyi elsőségét, mögötte Kitka Gergely és Varga Tamás Csaba végzett a dobogós helyeken.

Az ob-n a különböző kategóriákban és korosztályokban több mint 400 sportoló indult.

Eredmények:
férfiak:
normálsúlyúak: 1. Haller Ákos (Démász-Szeged) 5:56.3 perc 2. Pető Tibor (Vác) 5:57.6 3. Kónya Gábor (Démász-Szeged) 5:59.0
könnyűsúlyúak: 1. Varga Tamás (Baja) 6:10.0 p 2. Kitka Gergely (Démász-Szeged) 6:24.0 3. Varga Tamás Csaba (Csepel) 6:24.0

nők:
normálsúlyúak: 1. Szabó Katalin (Vác) 6:52.5 p - országos csúcs (régi: Szabó, 6:53.9, 2004) 2. Verőci Lídia (Mohács) 7:02.8 3. Kónya Alíz (Démász-Szeged) 7:06.6
könnyűsúlyúak: 1. Alliquander Anna (Danubius NHE) 7:15.7 p 2. Hajdú Zsuzsa (Csepel) 7:31.1 3. Lajkó Zsuzsa (Külker EK) 7:45.9.