Vágólapra másolva!

Clijsters a végállomást jelentette Hingisnek

A nőknél kialakult a csütörtöki szereposztás az Australian Openen. A döntőbe jutásért Kim Clijsters - Amélie Mauresmo és Maria Sarapova - Justine Henin-Hardenne mérkőzéseket figyelhetnek majd a szurkolók a Rod Laver Arénában. Szerdán a második kiemelt Clijsters három játszmában legyőzte Martina Hingist, és ezzel bebiztosította, hogy jövő hétfőtől ő a világranglista vezetője. Roger Federer 3 óra 17 perc alatt négy játszmában verte Davigyenkót, így a svájci mérkőzik Kieferrel az elődöntőben.

Siklós Erik helyszíni tudósítása Melbourne-ből

Akár azt is mondhatnánk, Martina Hingis szerencsés sorsolásának köszönhette, hogy a negyeddöntőig menetelt az Australian Openen. Ne legyünk igazságtalanok a korábbi világelső svájcival! Igaz ugyan, hogy a harmincadik kiemelt Vera Zvonarjova volt eddig a legkomolyabb ellenfele, de ő állította meg a Mary Pierce ellen nyertes cseh Benesovát és a legjobb hazait Samantha Stosurt. Az is mellette szól, hogy magabiztosan, játszmavesztés nélkül haladt előre.

Azt azonban ő tudta a legjobban, hogy az igazi teszt szerdán következik. Ha valóban azért tért vissza, több mint három év kihagyás után, hogy megint a legjobbakkal legyen versenyben, akkor mindaz, ami eddig történt, dicséretes, de kevés az őszinte mosolyhoz. A belga Kim Clijsters annak idején, 2000 és 2002 között általában csak gratulálhatott a Kassán született svájcinak, pedig az a Hingis már nem a legjobb Martina volt.

Utoljára négy éve Sydneyben találkoztak, akkor már egymást követték a ranglistán, és Hingis 7:5, 4:6, 6:2-re nyert. Clijsters azóta rengeteget fejlődött, világelső, Grand Slam-bajnok lett. Emberi számítás szerint a második kiemeltnek nem okozhatott gondot a szabad kártyás visszatérő. Az első játszmában Clijsters 17 perc alatt elhúzott 4:0-ra, mire Hingis kezdte megszokni a sebességet.

A két gyorsan elvesztett adogatójátékából az egyiket ugyan visszanyerte, de a helyzete elég kilátástalannak tűnt, amikor alig 40 percnyi játék után 3:6, 0:2-re állt. Aztán varázsütésszerűen fordult a kocka: Hingis pontosabban, agresszívabban kezdett teniszezni, a belga pedig rengeteget hibázott, különösen a fonákja mondott csődöt.

A közönség élvezte, hogy végre egy női mérkőzésen is lehet izgulni. A svájci elkapta a ritmust, és ha a döntő szett első játékában nem néznek el egy labdát Clijsters javára, akkor ki tudja, mi történt volna. Annyi biztos, hogy úgy Hingisé lett volna a nyitó gém, és nem ő fut végig az eredmény után. Így, hiába érte utol riválisát 3:3-nál, rögtön elbukta a szerváját, és már csak arra maradt ereje, hogy a kilencedik játékban 15:40-nél még ne adja meg magát.

Clijsters a meccsért adogatva, többek meglepetésére, nem remegett meg, de ehhez az elfáradt, sokat rontó svájci is kellett. A vége 1 óra 42 perc alatt 6:3, 2:6, 6:4 lett Kim Clijsters javára, tehát holnap ő mérkőzhet Amélie Mauresmo ellen a fináléba jutásért. Martina Hingis 1997 óta először nem jutott elődöntőbe az Australian Openen (amikor indult, hiszen 2002 után csak idén januárban tért vissza Melbourne-be) a női egyesben - ezt illik hozzátenni, mert a vegyes párosban még versenyben van.

"Három év kihagyást nem lehet egyik napról a másikra behozni. Ahhoz képest, hogy az ausztráliai versenyeken eredetileg csak párosban akartam indulni, nem állok rosszul, maximálisan elégedett vagyok magammal, az eredményemmel. Bizonyítottam, hogy jó úton járok, de még keményebben kell dolgoznom a folytatásban"- nyilatkozta Hingis, aki nem pihen, a jövő héten a tokiói Grand Prix-n indul.

női negyeddöntő:
Mauresmo (francia, 3.) - Schnyder (svájci, 7.) 6:3, 6:0
Clijsters (belga, 2.) - Hingis (svájci) 6:3, 2:6, 6:4