Vágólapra másolva!
Bár egyetlen vívónőnk sem jutott be a hét végi budapesti női párbajtőr Világkupa-verseny nyolcas döntőjébe, a finálénak mégis volt magyar vonatkozása: a már évek óta francia színekben vívó ötszörös világbajnok Király Hajnalka a hatodik helyen zárt.

A magyar csapattal korábban négy vb-aranyat nyert Király Hajnalka az athéni olimpián már a francia együttes tagjaként lett bronzérmes. Tavaly pedig a lipcsei világbajnokságon úgy szerezte meg az ötödik vb-aranyát, hogy a franciák az első helyért éppen a magyar csapatot győzték le. Király szombaton a budapesti Világkupa nyolcas döntőjében az ugyancsak francia, egyéniben Atlantában olimpiai arany-, Athénban Nagy Tímea mögött ezüstérmes Laura Flesseltől kapott ki 15-12, s zárt végül a hatodik helyen.

- Mennyire elégedett a mostani szereplésével? - kérdeztük a Rennes-ben élő Király Hajnalkát.
- A Laura elleni asszómmal nem lehetek elégedett, hiszen egyszer sem tudtam vezetni, végig csak szaladtam az eredmény után. Ám azzal, hogy bejutottam a döntőbe, a verseny előtt mindenképpen kiegyeztem volna, már csak azért is, mert az év nagyon rosszul kezdődött számomra. Két héten át szenvedtem valamiféle vírusos fertőzéssel, ami rettenetesen legyengített. Így is edzegettem, de ez nagyon messze volt az ideális felkészüléstől.

- Decemberben megnyerte a francia bajnokságot, amihez ha kicsit késve is, de ezúton gratulálunk!
- Köszönöm szépen. Az első helyért egyébként éppen Laura ellen vívtam. S az biztos, hogy akkor sokkal robbanékonyabb voltam, és jobb volt az állóképességem, mint most. Így előzetesen igazán nem bántam, hogy a budapesti verseny számunkra még nem válogató.

- A világbajnoki címvédő csapat tagjainak kell izgulniuk, hogy valaki a helyükre lép?
- Az a helyzet, hogy jelenleg mi négyen a többiek előtt járunk, mindannyian a világranglista első tizenhat helyezettje között vagyunk, de azért természetesen nem szabad elkényelmesednünk.

- A vb-cím komoly ösztönző erő a pekingi olimpia felé tekintve?
- Mindenképpen. Azt tudtuk, hogy erős csapatunk van, de igazából ezt csak most bizonyítottuk be. Mert igaz ugyan, hogy az athéni bronzérmünk is szép eredmény volt, ám a dobogó legfelső fokára csak most sikerült először felállnunk. Ez a siker még jobban összekovácsolta a csapatunkat.

Forrás: [origo]

Király Hajnalka (b) az Európa-bajnok ukrán Semjakina mellett a budapesti Világkupa eredményhirdetésénél

- Az, hogy a vb-döntőben a magyar együttes ellen kellett vívnia, váltott ki valamiféle érzelmeket önből?
- Ilyen esetekben nem szabad érzelgősködni, mert ennek az eredményesség látná a kárát. Ezzel együtt a magyarságomat természetesen soha nem tagadom meg.

- Megcélozzák a pekingi dobogó tetejét is?
- Igen, nagyon szeretnénk megnyerni a 2008-as olimpiát. Laura biztosan ott lesz Pekingben, a csapatunk másik két tagja nagyon fiatal, szóval nekik is jók a kilátásaik. Én is bizakodó vagyok, hogy 2008-ig még eredményesen fogok vívni.

- Továbbra is Rennes-ben marad?
- Igen, csak annyi változás történt az életemben, hogy átigazoltam a párizsi Racing Club de France-hoz. Így három helyen is edzek: már nem csak Rennes-ben és Bordeaux-ban, ahol a központi edzőtáborunk van, hanem havonta két-három alkalommal felmegyek Párizsba is.

- Amellett, hogy vív, "polgári" foglalkozása is van?
- Igen, jelenleg még a honvédelmi minisztérium civil alkalmazottja vagyok, de ha minden a terveim szerint alakul, akkor áprilistól már a Credit Lyon Bank rennes-i kirendeltségén fogok dolgozni, ahol hasznosíthatom a közgazdász végzettségemet.

Fábik Tibor

[origo]