Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) havonta megjelenő magazinja, az Aquatics World legújabb száma 2005 sztárja, Cseh László címmel hosszú riportot jelentetett meg az ifjú magyar világbajnokról.

Camillo Cametti, a FINA sajtóbizottságának elnöke, a magazin főszerkesztője a kiváló magyar úszót bemutatva többek között azt írja, hogy hat és fél évesen vitte le először olimpikon édesapja az uszodába, s első edzője az a Kiss Miklós volt, aki annak idején Egerszegi Krisztinát is elindította a sikerek útján. Számtalan amerikai egyetemtől kapott előnyös ösztöndíjajánlatot, de válaszként kijelentette: "hazámban és házunkban, itthon akarok élni, Halásztelken érzem jól magam..."

Ami a napi programját illeti, ébresztő 4.45-kor, erősítő edzés 5.45-től 7.30-ig, első úszóedzés - a táv 6-8 km - 7.30-tól 9.30-ig, aztán egyetem, ebéd, rövid pihenő, majd 16 és 18.30 között újabb edzés, újabb 6-8 kilométer.

Cseh László azt is bevallotta, hogy a medencén kívül nagyon lusta, mindent csak az utolsó percben csinál meg. Példaképe Güttler Károly, aki négy olimpián vett részt, nagyon sokat tanult tőle. A külföldi versenyzők közül az orosz Alekszandr Popov csodálója. Hazai népszerűsége egyre növekszik, e téren kezdi beérni Egerszegi Krisztinát. Látszólag kissé visszafogott, nagyon szerény, de jövőjéről magabiztosan beszélt: "Pályafutásom legfőbb célja, hogy aranyérmet nyerjek Pekingben, a 2008-as olimpián."