Vágólapra másolva!
Hárman jelentkeztek a több mint négy hónapja betöltetlen súlyemelő-kapitányi tisztségre, amelyre a magyar szövetség (MSSZ) elnöksége írt ki pályázatot december közepén.

Az MSSZ egy hónapon át várta a poszt betöltésére magukat alkalmasnak érző, az alkalmazási feltételeknek megfelelő, a szükséges ismeretek és tapasztalatok birtokában levő szakemberek jelentkezését. A szerdai "postabontás" eredménye szerint - amint arról Fehér Tamás elnök tájékoztatott - Szabolcsi Károly, Szalai György és Juhász István szeretne szövetségi kapitány lenni.

Szabolcsi a kisújszállási súlyemelők vezetőedzője, Szalai, aki versenyzőként olimpiai bronzérmes és Világkupa-győztes is volt, az utóbbi időben jobbára külföldön, legutóbb Tunéziában edzősködött, Juhász pedig a diósgyőriek mestere, aki emellett vezeti az MSSZ edzőbizottságát, s nem utolsó sorban a NUPI, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet Héraklész-programját is.

A pályázat meghirdetésekor Fehér Tamás, a szövetség október 22-én megválasztott új elnöke ekként összegezte a leendő kapitánnyal szembeni elvárásokat: "Felsőfokú szakmai képesítése mellett minden pályázónak kellő nemzetközi és hazai tapasztalata is kell, hogy legyen, s azt várjuk el a győztestől, hogy egészen a 2008-as pekingi nyári ötkarikás játékokig tartósan dolgozza ki a sportág fejlesztési tervét, vázolja olimpiai felkészülési elképzeléseit mind a két szakágat, a nőit és a férfit illetően egyaránt, s a komplex anyag terjedjen ki az utánpótlás nevelésére is."

A három jelölt által benyújtott anyagokat az újjáalakuló edzőbizottság értékeli, rangsorolja, a döntést pedig a szakmai bírálatok figyelembe vételével a szövetség elnöksége hozza meg január 31-i ülésén.

A kapitányi posztnak szeptember 15-e óta nem volt gazdája, miután az athéni magyar doppingügyek nyomán a tisztet addig ellátó Imrő Dezső - Komáromi Lajos akkori szövetségi elnökkel megállapodva - közös megegyezéssel távozott.