Vágólapra másolva!
Nem kellett sokat várni az első szenzációra az Australian Openen: a tizedik helyen kiemelt wimbledoni bajnok, Venus Williams 2 óra 28 perces mérkőzésen kikapott a bolgár Tszvetana Pironkovától. Nem járt jobban a kilencedikként rangsorolt Jelena Gyementyjeva sem, az orosz is sokat hibázott, mint az amerikai és még játszmát sem nyert a német Julia Schruff ellen. A férfiaknál a negyedik kiemelt David Nalbandian szenvedett a selejtezőből érkezett thaiföldi Danai Udomchoke ellen, de végül öt szettben nyert az argentin.

Siklós Erik helyszíni tudósítása Melbourne-ből

Egy Grand Slam-verseny nyitónapján nehéz nem a pályákon történtekre koncentrálni, de ha a tudósító több mint 30 óra utazás után esik be a télből a nyárba, az otthontól 16 ezer km-re található Melbourne-be, nehéz egyik pillanatról a másikra leküzdeni a 10 óra időeltolódást és a maratoni repülés fáradalmait.

A korábbi világelső amerikai Venus Williams nem a hosszú élet titkát kutatta, de valószínűleg nem egynapos kalandot tervezett magának. A bolgár Tszvetana Pironkova verhető ellenfélnek tűnt, ráadásul az amerikainak nem is volt ismeretlen, hiszen tavaly, Isztambulban már találkozott vele és simán 6:1, 6:3-ra nyert.

Igaz a 18 éves balkáni tüzér biztos nem a vak szerencséjének köszönhette, hogy egy év alatt több mint 200 helyet jött előre a világranglistán. A nyitójátszma alapján azt hihettük, nem sokat változott a helyzet kettejük történetében. A kenus papa és úszóbajnok mama nem törékeny termetű büszkesége lőtte a labdát rendesen, de ez is csak egy könnyű 2:6-hoz volt elég.

Aztán nagyot fordult a világ a Vodafone Arenában! Az élete első Grand Slam-mérkőzését játszó tehetség 6:0-lal egyenlített és a döntő játszmában már 5:3-ra vezetett, a rengeteget hibázó, de becsülettel küzdő kaliforniai ellen.

Két fordulat azonban még hátra volt: előbb Venus kapta össze magát és adogathatott a győzelemért 6:5-nél, majd Pironkova mutatta meg, hogy a nagy pillanatokat is bírja idegekkel, jó versenyző. Igaz, a végén ajándékba kapott az addigi 63 mellé még két pontot. A 25 éves amerikai egymás után két könnyű fonákot rontott, a másodikat az alapvonalról, meccslabdánál.

"Nagyon csalódott vagyok. Nem tudom, mi történt. Jó formában éreztem magam, de ma valahogy nem állt össze a játékom. Nem tudtam a pályán tartani a labdát, hiába koncentráltam. De ez még csak a szezon eleje, érzem, hogy sok siker vár még rám az idén, például az iskolát is befejezem"- nyilatkozta az idősebb Williams-lány, aki divattervezést tanult az elmúlt években. Pironkovát a papája edzi, és remélhetőleg nem ugyanaz az orvosa, mint a tavaly kétszer is doppingoláson ért és végül két évre eltiltott Karatantcseváé.

Forrás: EPA

A másik korai kieső Gyementyjeva volt hétfőn. A 24 éves moszkvai leggyengébb pontjának ezúttal is az adogatása bizonyult: 12 kettőshibával ajándékozta meg a német Julia Schruffot, aki annál jobb játékos, hogy ezt ne használta volna ki. Az orosz azzal vigasztalhatja magát, hogy amikor legutóbb az első fordulóban kiesett Melbourne-ben, utána a Roland Garroson és a US Openen is a fináléig menetelt. Schruff az elmúlt két hétben előbb sérüléssel, majd napszúrással bajlódott, de egy Grand Slam kitűnő orvosság.