Vágólapra másolva!
Az amerikai Andre Agassi és a spanyol Rafael Nadal után a címvédő orosz Marat Szafin is visszalépett a hétfőn kezdődő Australian Opentől, az év első tenisz Grand Slam-tornájától.  A magyar teniszezők közül egyedül a világranglistán jelenleg 99. Czink Melinda szerepelhet alanyi jogon a női egyes verseny 128-as főtábláján, a főmezőnybe ugyanakkor további három honfitársa igyekszik majd a selejtezőből.

Az év első Grand Slam-tornájának juniorviadalán tavaly döntős Szávay Ágnes az ukrán Marija Koritcseva ellen kezd a kvalifikációban, míg Nagy Kyra a szintén ukrán Katerina Bondarenkóval, Gubacsi Zsófia pedig a horvát Silvija Talajával veszi fel a harcot. Az ausztrál nyílt bajnokság selejtezőjének küzdelmei csütörtökön kezdődnek, a főtáblára jutáshoz három mérkőzést kell nyerni.

Ami Szafint illeti, a férfi egyes tavalyi győztesét makacs térdsérülése akadályozza a részvételben. "Nagyon szomorú vagyok, hogy nem lehetek ott Melbourne-ben, hiszen keményen dolgoztam, hogy megfelelő állapotba kerüljek. Elnézést kérek a szurkolóimtól, de ígérem, hogy jövőre ismét részt veszek a versenyen" - mondta Szafin.

A klasszis játékos a 2005-ös elődöntőben a világelső svájci Roger Federert verte, majd a fináléban a hazaiak kedvencénél, Lleyton Hewittnál bizonyult jobbnak. Később, Wimbledonban térdsérülést szenvedett, júliusban meg is operálták, majd az augusztusi, cincinnati viadalon visszatért, de azóta nem lépett pályára ATP-versenyen.