Vágólapra másolva!
A Boksz Világtanács (WBC) az amerikai Floyd Mayweathert választotta 2005 legjobb ökölvívójának.

A 28 éves öklöző azzal érdemelte ki az elismerést, hogy kisváltósúlyban és váltósúlyban is világbajnoki címmérkőzést nyert tavaly. Júniusban a kanadai Arturo Gattit taszította le a trónról, majd novemberben, már egy súlycsoporttal feljebb az amerikai Shramba Mitchellt győzte le. Mindkét találkozó a hatodik menetig tartott.

A WBC-nél az év összecsapása az amerikai Diego Corales és a mexikói Jose Luis Castillo májusi ütközete volt. Corrales a tizedik menetben, miután ebben a három percben kétszer is padlóra került, végül is kiütötte ellenfelét.

Az év legdrámaibb ütközetének a mexikói Erik Morales és a fülöp-szigeteki Manny Pacquiao márciusi összecsapását látták a szervezetnél. A Las Vegas-i mérkőzést Morales egyhangú pontozással nyerte.

Az év kiütése a szintén mexikói Marco Antonio Barrera nevéhez fűződik, aki áprilisban a második menetben tette harcképtelenné a dél-afrikai Mzonke Fanát. A díjátadó gálára január végén kerül sor Cancúnban.