Vágólapra másolva!
Harmadik gyermeke születése után a hét végén indult először versenyen Nagy Tímea, s a kétszeres olimpia bajnok párbajtőröző visszatérése mindenképpen biztatóra sikeredett. A BVSC vívótermében rendezett válogatón többek között az idei vb-n bronzérmes kanadai Mackay-t is legyőzte, s csak az Eb-ezüstérmes Tóth Hajnalkától kapott ki a legjobb nyolc között.

A válogatón negyvenkilencen indultak, köztük a Nagy Tímeához hasonlóan Kulcsár Győzőnél készülő kanadai Mackay, az idei lipcsei világbajnokság bronzérmese, és a sors úgy hozta, hogy a legjobb 16 között összekerült a két versenyző. Az asszóban sokáig Mackay vezetett, rendre egy tussal, de Nagy Tímea a végén 8-6-ra fordított. A negyeddöntőben Tóth Hajnalkával mérkőzött, s vele már nem bírt, az idei zalaegerszegi Eb ezüstérmese - a vb-n második helyezett csaptunk legjobbja - 10-7-re felülkerekedett. A válogatót azonban Szász Emese nyerte meg, Tóth lett a második, a harmadik helyen pedig Hormay Adrien és Takács Emese osztozott.

- Hogyan értékeli a visszatérését? - kérdeztük Nagy Tímeát, aki néhány hete egy párizsi gálán már pástra lépett, de versenyen hosszú idő után most indult először.
- Azt hiszem, hogy nem is az én véleményem a mérvadó, hanem a mesteremé, és ő azt mondta, hogy elégedett a látottakkal. Azzal mindenesetre tisztában vagyok, hogy fizikálisan még akadnak hiányosságaim, de ezeket remélem akkorra már pótolni tudom, amikor Világkupa-versenyen is indulok.

- Az idei vb-bronzérmes kanadai lány legyőzése máris komoly fegyvertény, Tóth Hajnalkától pedig úgymond ki lehet kapni. Egyetért?
- Abszolút. Hajnival egyébként már a verseny elején a csoportban is vívtunk egymással, akkor 4-1-re vert meg, s annak is örültem, hogy kicsit nehezebben vette a levegőt, mint a csoportban levő többi versenyző ellen. S a nyolc között a 10-7-es vereségem után már csak azért sem kellett elkeserednem, mert amikor még a szülésem előtt vívtunk legutóbb, nagyobb különbséggel kaptam ki tőle...

- Miként fogadta, hogy a mestere, Kulcsár Győző lett a párbajtőrözők szövetségi kapitánya? Bizonyára akadnak, akik azt gondolják, hogy így biztos a helye a válogatottban.
- Azzal, hogy a mesterem lett a szövetségi kapitány, hátrányos megkülönböztetésben bizonyosan nem lesz részem, de előnyt sem fogok élvezni. Nem tagadom, attól kicsit félek, hogy a kettőnk kapcsolata, értve ez alatt az edzésmunkát, sérülhet. Mert tény, hogy a mesternek több munkája lesz, mint eddig volt, ugyanakkor én nem szeretném, ha a jövőben rám kevesebb ideje jutna. De biztosítékot kaptam tőle, hogy ez nem történhet meg, vagyis ugyanúgy dolgozunk együtt, mint eddig tettük.

- Egészen a pekingi olimpiáig?
- Így van, és éppen a héten dőlt el, hogy a KFKI számítástechnikai csoport meghosszabbította velem már évek óta meglevő szerződést. Azaz minden feltétel adott számomra, hogy most már százszázalékosan ki merjem mondani: az a célom, hogy ott legyek a pekingi olimpián is.

Fábik Tibor