Vágólapra másolva!
Jövő szeptemberben lép utoljára kötelek közé Oscar de la Hoya, a profi ökölvívás egyik élő legendája. A promóterként is sikeres "Golden Boy" egyelőre még keresi a legméltóbb ellenfelet búcsúmérkőzéséhez, az eddig szóba jött Winky Wright és Fernando Vargas  mellett szerdán Ike Quartey és Floyd Mayweather Jr. is felkerült a jelöltek listájára.

Quartey nevének bedobása kevésbé meglepő, a De la Hoya pontozásos győzelmét hozó 1999-es mérkőzésük visszavágója valószínűleg felkeltené a bokszrajongók érdeklődését, az igazi nagy szenzációt azonban a Mayweather elleni összecsapás jelentené.

De La Hoya korábban kizárta, hogy valaha is bokszolna Mayweatherrel, akinek édesapja évek óta edzőként segíti a pályafutását, most azonban megváltoztatta a véleményét. "Óriási csatát ígér a párosítás, nekem pedig szükségem van erre kihívásra" - nyilatkozta a 32 éves De la Hoya, aki a profik között elsőként szerzett hat különböző súlycsoportban világbajnoki címet. "Pokoli harc lenne, talán a legpokolibb, amiben valaha részem volt" - tette hozzá a mexikói származású, de amerikai állampolgár bunyós.

A 28 éves Mayweathernek természetesen elnyerte a tetszését De la Hoya felvetése, hiszen az elképzelések szerint váltósúlyban rendezendő mérkőzés a profi ökölvívás legnagyobb gázsiját hozhatja a résztvevők konyhájára. A kisváltósúlyú WBC-világbajnok Mayweather mindeddig veretlen, 35 győzelméből 24-et kiütéssel aratott, nemrégiben Sharmba Mitchell-lel végzett a hatodik menetben. De la Hoya mérlege 37 győzelem, 3 vereség és 29 KO, legutóbb 2004 szeptemberében bokszolt, Bernand Hopkins azonban kiütötte őt.

A tervezett csúcstalálkozó előtt mindkét bokszolóra vár még egy cseppett sem könnyű feladat, Mayweather márciusban Zab Judah-val, De la Hoya pedig májusban Ricardo Mayorgával csap össze.